Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Koca a bejelentés után újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a vakcina tesztjei lezárultak, az oltóanyag kellőképpen biztonságos. A tárcavezető ezt követően élő televíziós adásban olttatta be magát az egyik ankarai kórházban. "Mindenkinek feltétlenül meg kell kapnia az oltást. Ahhoz, hogy visszatérjünk régi életünkhöz, mindenképpen be kell olttatnunk magunkat" - húzta alá a miniszter. Később az egészségügyi tárca által az új koronavírus-járvány miatt létrehozott tudományos tanács tagjai is beadatták az oltóanyagot.

A török vezetés 50 millió adagot rendelt a gyengített vírusokon alapuló kínai védőoltásból, amelynek első hárommillió adagja december végén érkezett meg a 83 millió lakosú országba. A hatóságok az eltelt 14 napban a szállítmány bevizsgálását végezték.

A CoronaVac klinikai tesztelésének harmadik szakaszában, amely továbbra is folyik, Törökország mellett Brazília és Indonézia vesz részt. A vakcina alkalmazását elsőként hétfőn Indonéziában hagyták jóvá.

Decemberben a török hatóságok egy részleges vizsgálatból 91,25 százalékos hatékonysági rátát állapítottak meg, míg Indonéziában 65,3 százalékosnak bizonyult az oltóanyag hatékonysága. Az illetékes brazil egészségügyi intézmény kedden arról számolt be, hogy náluk mindössze 50,38 százalékos hatékonyságúnak mutatkozott a védőoltás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) annak a vakcinának a sürgősségi jóváhagyását tartja elfogadhatónak, amely eléri legalább az 50 százalékos hatékonyságot.

Törökország a CoronaVac alkalmazásán felül tárgyalásokat folytat a Pfizer-BioNTech-, valamint a Szputnyik V-oltás beszerzéséről is.

A kis-ázsiai országban első körben az egészségügyi dolgozókat, valamint a 65 évnél idősebbeket oltják be. Őket követő az 50 év feletti, és legalább egy krónikus betegségben szenvedők, továbbá a társadalom működéséhez szükséges szektorokban dolgozók oltása. A harmadik csoport az 50 évnél fiatalabb krónikus betegeket, a fiatal felnőtteket, illetve az egyéb szektorokban dolgozókat foglalja magába, míg a negyedik mindazokat, akikre az első három nem vonatkozik.

A török egészségügyi minisztérium szerdai adatai szerint az elmúlt napban újabb 9554 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a halálos áldozatok száma 173 volt. Az új esetek napi száma december elején még 30 ezer felett járt, a haláleseteké pedig december 23-án érte el a csúcsát, amikor 259-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben.