A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfő este nevezte ki Cavusoglut ismét a külügyminisztérium élére. Erdogan hétfőn délután, a miniszterek névsorának kihirdetése előtt néhány órával tette le az államfői esküt és ezzel Törökországban végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe a korábbi parlamentáris kormányforma helyett.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint Cavusoglu felszólalásában közölte: kedden az eddig európai uniós minisztérium néven működő tárca beolvadt a külügyminisztériumba. A külügyminiszter szerint Törökország a jövőben is folytatja "az egész világot átfogó, kezdeményező és emberi" külpolitikáját - írta az MTI.

Cavusoglu egy június végi televíziós nyilatkozatában azt mondta: júliustól decemberig Ausztria tölti be az EU soros elnökségét, ebben az időszakban Ankara nem számít pozitív fejleményekre a török-uniós kapcsolatokban, különösen a csatlakozási folyamat újabb fejezeteinél. A fejezetek kérdése politikai témává vált, nem technikai kérdés többé.

Törökország 1995-ben lépett vámunióra az EU-val, amelynek 1999-től tagjelöltje lett, 2005-ben pedig a teljes jogú csatlakozásról is megkezdődtek a tárgyalások, de a folyamat az utóbbi másfél évben holtpontra jutott. Az unió 2016 decemberében döntött úgy, hogy a 2016. júliusi törökországi puccskísérletet követő elnyomó intézkedések miatt nem nyit meg újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával. A 35 megvitatandó fejezet közül eddig csak 16 fejezetet sikerült megnyitni, és mindössze egyet tudtak lezárni, a tudományos és kutatási fejezetet.

Fotó: MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája