A legfelsőbb bíróság pénteken azt is kimondta, hogy Ahmet Altan és Nazli Ilicak nem az alkotmány megsértése vádpontjában, hanem abban vétkes, hogy tudatosan segítséget nyújtott a nemzetközi gülenista hálózatnak, amelyet a török vezetés a 2016-os puccskísérlet felelősének tart. Ez a bűncselekmény enyhébb börtönbüntetést von majd maga után. A legfelsőbb bíróság Ahmet Altan fivérét, Mehmet Altant elegendő, valamint hitelt érdemlő bizonyíték hiányában felmentette.

A vonatkozó pernek még további három vádlottja volt, egy televíziós bemondó, egy grafikus és egy értékesítő. Őket annak idején szintén az alkotmányos rend megdöntésének kísérletében találták bűnösnek, amit a legfelsőbb bíróság most fegyveres terrorszervezeti tagságra változtatott.

A legfelsőbb bíróság ugyanakkor elutasította a szabadlábra helyezést célzó kérelmeket. Mehmet Altant tavaly nyáron az alkotmánybíróság egy döntése alapján már szabadon engedték.

A gülenista mozgalom vezetője, az Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez. Ankara a hálózatot a hatalomátvételi incidenst követően fegyveres terrorszervezetnek nyilvánította.

Ilicak és az Altan testvérek a július 15-ei puccskísérlet előtti napon egy közös televíziós műsorban állítólag "kódolt" üzeneteket küldtek a nézőknek, utalásokat tettek a küszöbönálló puccskísérletre. Ilicak a Can Erzincan TV adásában akkor például úgy fogalmazott: "kivezetjük Törökországot ebből a sötétségből. [...] Ha mindannyian csendben ülünk és tehetetlennek érezzük magunkat, akkor nem érhetjük el a célt."

A három neves újságírót nem sokkal a puccskísérlet után letartóztatták.

A 75 éves Nazli Ilicakot 2013-ban éppen  azért bocsátották el a Sabah című legfőbb kormányközeli napilaptól, mert bírálta a korrupciós botrányban érintett minisztereket. Az újságírónő a Sabah mellett a Hürriyet, a Yeni Safak, a Takvim és a Bugün című napilapok munkatársa is volt.

A 66 éves Mehmet Altan publicista, egyetemi oktató és több politikai témájú könyv szerzője. Testvére, a 69 éves Ahmet Altan regényíró, valamint volt alapítója és főszerkesztője a Taraf című betiltott ellenzéki napilapnak.

A hatalomátvételi kísérlet után újságírókra először Ilicak és az Altan fivérek esetében róttak ki súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést. Túlnyomó többségében katonák kapják ezt a büntetést, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti a rab sorsát.