Siker vagy katasztrófa: hogyan végzik a történelmi korszakok vezetői?

Ahhoz, hogy egy politikus egy történelmi korszak vezető személyisége legyen hazájában vagy a világon, nem kell szerethető vagy okos embernek lennie, és még csak arra sincs szükség, hogy felismerje kiemelkedő szerepét, megértse, mi a lényege a korszellemnek, amit képvisel.
Komócsin Sándor, 2018. október 27. szombat, 19:13
Fotó: AFP

Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét szeptemberben kinevette a hallgatóság, amikor felszólalt az ENSZ közgyűlésén. Ezzel olyan sértésben volt része, amelyet az USA első emberének előtte nem kellett elszenvednie, ám könnyen lehet, hogy Trump nevet majd a történet, azaz államfői tevékenysége végén - fogalmazza meg véleményét aggódva Gideon Rachman, a Financial Times (FT) vezető publicistája. Jó az esélye ugyanis annak, hogy olyan vezetőként vonulhat be a történelembe, aki megváltoztatta történelem menetét, mert ő képviselte a kor szellemét.

A történelmi személyiségeknek nem kell jó embernek lenniük, még csak különösebben intelligenciáról sem kell tanúbizonyságot tenniük. Trump például kényszeres hazudozó, kormánya elkülönítő táborokat létesített gyerekeknek, volt külügyminisztere elhíresült arról, hogy idiótának nevezte a háta mögött. Mindez azonban nem befolyásolja azt, hogy az elnök olyan figurává váljon a világ sakktábláján, akit a híres német filozófus, Georg Hegel szavaival világtörténelmi személyiségnek minősíthetünk - véli az FT publicistája.

Valami több

Hogy mire is gondolhatott Hegel, azt talán Emmanuel Macron francia államfő fogalmazta meg egyszerűen a német Der Spiegel című lapnak adott interjújában. Szerinte a német gondolkodó azokat tekintette kiemelkedő, történelmi személyiségeknek, akik valami náluk is nagyobb, jelentősebb dolog kifejezőiként, végrehajtóiként léptek színre. Úgy látta, hogy egyetlen egyén képes megtestesíteni a világszellemet, azaz a világon éppen uralkodóvá váló gondolkodásmódot, felfogást, akaratot, még akkor is, ha ennek nem teljesen van a tudatában.

Rachman szerint Trump valószínűleg nem sokat tud Hegelről, de ösztönösen éppen olyan politikus lehet, amilyet a német filozófus leírt. Olyan vezető, aki megtestesít és hasznot húz olyan történelmi erőkből, amelyeket ő maga is csak többé-kevésbé ért. Könnyen lehet, hogy Macron ennek éppen ellenpontja, olyan valaki, aki mérsékelt, centrista, az európai integrációt szorgalmazó fellépésével a hanyatlóban lévő világszemléletet képviseli.

Mit fognak róla írni?

Ha a jövő történészei valóban történelmi személyiségnek fogják tartani Donald Trumpot, akkor mindenekelőtt azzal fogják indokolni ezt, hogy szakított azzal, ahogy az USA elitje a világ többi országához korábban viszonyult. Az őt megelőző elnökök párthovatartozástól függetlenül vagy letagadták, hogy az Egyesült Államok befolyása gyengül a világban, vagy csendben megpróbálták ehhez alkalmazkodva kormányozni az országot.

Trump ezzel szemben hangosan kimondta, hogy Amerika hanyatlik, és ezt meg akarja fordítani. Módszere az USA hatalmának eltúlzott, brutális alkalmazása másokkal szemben, célja, hogy amíg még az ország elég erős ehhez, s ezért van módja rá, újraírja a világrendet az Egyesült Államok érdekének megfelelő módon.

Abcúg globalizáció!

Ennek szellemében Trump kinyilatkoztatta, hogy a globalizáció, amelyet minden elődje elfogadott, borzalmas dolog, gyengíti Amerikai erejét a világ többi országával szemben, rontja az átlagamerikai életszínvonalát. Miután 30 éven át stagnáltak vagy csökkentek a reálbérek az országban, nem meglepő, hogy tömegek vevők erre az üzenetre, és a támogatásukkal - félrelökve a korábbi amerikai vezetők udvariasságát - Trump az USA barátaival és ellenségeivel szemben is erőszakosan lép fel.

Ösztönösen úgy véli, hogy a világtársadalomban a jó élet lehetőségéért zéró összegű játszmát játszanak az emberek, s ebben a csatában az USA elemi érdekeit sérti Kína, a szélesedő kínai középosztály felemelkedése, amit meg kell fékezni. Akár helyénvaló ez a megállapítás, akár nem, ő az első amerikai elnök az elmúlt 40 évben, akinek külpolitikája nem Kína integrálására irányul az amerikai világrendbe, hanem ara, hogy blokkolja az ázsiai óriás további erősödését.

Átlépett a szakadékon

Az FT cikkírója szerint a belpolitikáról értekezve azt fogják írni Trumpról a jövő történészei, hogy ő volt az első elnök, aki ráébredt, mekkora szakadék választja el az USA-ban az elitet a széles tömegektől a bevándorlástól kezdve a külkereskedelem át az amerikai identitásig minden lényeges kérdés megítélésében. Az elmúlt évtizedek nyerteseit magában foglaló elit engedékeny a változásokkal kapcsolatban ezekben az ügyekben, míg a vesztes tömegek elutasítóak. Elnökjelöltként kíméletlen hatékonysággal kihasználta ezt a megosztottságot - szembefordította a veszteseket a nyertesekkel.

Trump olyan dolgokat mondott és tett - például megszorongatta az USA szövetségeseit -, amiket a hagyományos módon gondolkodó elemzők politikai öngyilkosságnak minősítettek, ám politikai ösztöne jobbnak bizonyult a jósok számításánál. A példánál maradva: az átlagember nem ismeri fel az összefüggést az életszínvonala és országa helye között a nemzetközi politikai viszonyokban.

Ráadásul viszonylag idős kora ellenére már elnökjelöltként jobban használta az új média kínálta lehetőségeket arra, hogy mozgalmat építsen maga mögé, amelyet twitterüzeneteivel folyamatosan izgalomban tarthat.

Siker ...

A trumpisták nézőpontjából, elnökük kétéves regnálása nyomán máris látszanak az új politika sikerei. Az amerikai gazdaság jól muzsikál, miközben a kínai gondokkal (elsősorban súlyos eladósodással) küszködik. Az új főbíró megválasztásával és elfogadtatásával a kongresszusban a Legfelsőbb Bíróságot Trump és a radikális republikánusok szája íze szerint átszabták. A washingtoni adminisztráció nyomásának engedve Mexikó és Kanada belement az észak-amerikai szabadkereskedelmi rendszer átszabásába és az többi szövetséges is hajlik igazodni az USA felől fújó új szelekhez.

Bármi is lesz a következő hetekben lezajló időközi kongresszusi választások eredménye, azaz hiába szereznek esetleg többséget a képviselőházban, illetve jóval kisebb eséllyel a szenátusban is az ellenzéki demokraták, Trump jó eséllyel indulhat azért, hogy 2020-ban újraválasszák az Egyesült Államok elnökeként.

... vagy bukás

Persze minden elsülhet rosszul is - véli az FT publicistája, aki a világtársadalom elitjének tagjaként nem bánná, ha Trumpot elhagyná a szerencséje. A világ más országai, elsősorban Kína ellen indított kereskedelmi háború visszaüthet, lefékezheti a gazdasági növekedést, az USA gazdasága túlfűtötté válhat és a tőzsdén összeomlás válthatja fel az évtizedes hosszúságú hegymenetet.

Ha így történne, akkor a Trump vezette USA-nak gondot okozna, hogy összehangolja a világ országainak válságkezelését. Ha a washingtoni vezetés továbbra is aláássa Amerikai szövetségi rendszerét, akkor az USA hatalma a korábbinál is gyorsabban gyengülhet. A legrosszabb esetben Trump ösztönös döntéseibe becsúszhat egy gigantikus hiba, ami háborúhoz vezet Kínával vagy Oroszországgal szemben, vagy a Koreai-félszigeten.

De még a bukás vagy akár a katasztrófa sem érvénytelenítené Trump igényét arra, hogy valóban történelmi elnöknek tartsa magát - véli Rachnam. Személy szerint bizonyára hajlik arra, hogy a nagyságot azonosítsa a győzelemmel, ám Hegeltől tudjuk azt is, hogy a történelmi személyiségek általában rosszul végzik. Nagy Sándor fiatalon halt meg, Julius Ceasart megölték, Napóleon Szent Ilona szigetén halt meg száműzetésben...

A fotó forrása: Drew Angerer/AFP

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.10.28 12:38

Azért vannak ellenpéldák is: Sztálin és Brezsnyev idős korában, hatalma csúcsán halt meg, Hruscsovot és Kádárt leváltották, de utána nem bántották.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.10.28 10:26

Többnek kellene úgy végezni mint ceausescu-nak. És hamarabb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html