Tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,9 százalékkal zsugorodott a bruttó hazai termék (GDP). A harmadik negyedévben az előzőhöz képest 3,2 százalékkal, éves szinten pedig 2,8 százalékkal csökkent a GDP.

A második negyedévben 0,4 százalékkal esett vissza, az elsőben pedig még 0,9 százalékkal nőtt a GDP az előző három hónapban képest.

A tavalyi év egészében 1,2 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye. Legutóbb 2009-ben fordult elő, hogy csökkent a GDP az év egészében.

A háztartások fogyasztása a negyedik negyedévben 3 százalékkal, a harmadikban 3,3 százalékkal, az év egészében pedig 1,1 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a kormányzati kiadások október-decemberben 6,0 százalékkal, július-szeptemberben 5,9 százalékkal, 2019 egészében pedig 5,1 százalékkal emelkedtek.

Jelentősen, 16,2 százalékkal zuhantak a bruttó állóeszköz-beruházások a negyedik negyedévben, a harmadikban 15,2 százalékkal, az év egészében pedig 12,2 százalékkal.

A negyedik negyedévben az export 2,6 százalékkal, az import pedig 7,2 százalékkal csökkent, az év egészében 4,7, illetve 7,4 százalékos visszaesést mértek.

A hongkongi gazdaság növekedése nagyban függ a tőkemozgásoktól, a kereskedelemtől, a turizmustól és a Kínából érkező befektetésektől.

A társadalom elégedetlenségét kifejező, tavaly májusban kirobbant és gyakran erőszakba torkolló tüntetések, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború hatására a világ egyik pénzügyi és kereskedelmi központjának számító Hongkong a legsúlyosabb válságot éli át azóta, hogy a brit fennhatóság alól 1997-ben visszakerült Kínához.

A különleges közigazgatási területen az "egy ország, két rendszer" elve érvényesül. A Kínai Népköztársaság lakóival szemben a hétmillió hongkongi állampolgár élvezheti a tüntetés és a sajtószabadság jogát, de a korábbi ígéretek ellenére továbbra sem választhatja meg szabadon saját kormányát.

A hongkongi kormányzat szóvivője kijelentette, hogy az idei év teljesítménye nagyban függ a tüntetésektől, a Kínában kirobbant új tüdőgyulladás-járványtól és az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok alakulásától.