Tovább dübörög a rabszolgatörvény

Sok vállalat ért a lehetőséggel, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva meghosszabbítsa a munkaidőkeretet, ami azt jelenti, hogy a kiesett munkaórákat később 10-12 órás, heti hétnapos munkavégzéssel pótolhatják a munkavállalók.
Komócsin Sándor, 2020. július 2. csütörtök, 08:04
Fotó: AFP

Mintegy félszáz feldolgozóipari cégnél hosszabbították meg a veszélyhelyzet idején a munkaidőkeretet a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre hivatkozva - írja a Népszava. A kormány áprilisban lehetőséget adott arra, hogy ezt mindenféle külön egyeztetés nélkül megtehessék a munkáltatók.

A korlátozások idején kiesett munkaórákat így a megrendelések megszaporodása után akár úgy is ledolgoztathatják majd a munkaadók, hogy egy hónapban csupán egyetlen szabad vasárnapjuk lesz a dolgozóknak. A munkaidő akár napi 10-12 órára is nőhet, s mindezért nem jár majd túlóradíj - hívta fel a figyelmet László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Emellett egy gumiszabály alapján továbbra is lehetőségük lesz a munkaadóknak arra, hogy egyoldalúan 24 havi munkaidőkeretet rendeljenek el. Erre ezután a Békés Megyei Kormányhivatal adhat engedélyt, amennyiben olyan új munkahelyteremtő beruházásról van szó, amelynek "megvalósítása nemzetgazdasági érdek".

Bár a kormány korábban is próbálta már módosítani a munkaidőkeret szabályozását - ez híresült el rabszolgatörvény néven -, a tiltakozások hatására a veszélyhelyzet előtti időkig maradt az, hogy alapesetben legfeljebb 6 hónapos munkaidőkeretet lehet elrendelni. Ahol ezt ennél hosszabb időre szerették volna elnyújtani, ott a helyi szakszervezettel meg kellett állapodni.

A veszélyhelyzet alatt viszont számos helyen úgy hosszabbították meg a munkaidőkeretet a cégek, hogy arról előzetesen nem egyezettek a szakszervezetekkel. László Zoltán szerint egészen megdöbbentő volt ez a hozzáállás: amint lehetőséget kaptak rá, még a korábban tárgyalásokra kész partnernek mutatkozó munkáltatók is egyszerűen csak közölték az új feltételeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2020.07.02 15:13

Stricibácsi megmondja a frankót...XDDDD

A két beteg agysejtje összetalálkozott a sapka alatt a káposztalé tengerben...XDDD

Stricibácsi hát mi a baj ? 2/3-al nem tudja a vajdád vasárnap bezárni a boltokat ?

És erre cserébe meghozza a rabszolgatörvényt, ami lehetővé teszi, hogy egy melóst egész hónapban lehessen dolgoztatni úgy, hogy egy szabad vasárnapja legyen ?

Hát mi történik itt ? Kritizálod a narancsführer munkáját ?

Figyelj oda, mert nem fogod kapni a jövő hónapban a közmunkás béredet és mehetsz te is katonának...XDDDDD

Mondjuk az az egyetlen munkahely, ahol eltűrik még a piálást. Szóval lehet neked ez egy megoldás....XDDDD

Stricibácsi az IQnuku fidszetroll megmondta megint a frankót.....A KubatovKft AgitProp Osztály fogyatékos élmunkás kommentelője...XDDDDDDDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri_2, 2020.07.02 13:50

@Fricibacsi3: látod poloska...ez a baj veletek, hogy azt hiszitek, hogy ha valaki nem orbánista, akkor csakis gyurcsányista lehet. A drogos proli szintre megértem, hogy irigykedsz, hiszen neked még az is elérhetetlen magasság a rakparti kövektől ahol laksz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.07.02 13:31

@kanri_2: gyurcsány csicska aki meg munkaidő keretes helyre megy az is tisztában van, de há a magadfajta drogos proli ezt nem érti meg
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri_2, 2020.07.02 13:13

@Fricibacsi3: jaj már poloska...ez egy annyira lerágott csont. Aki ilyen helyre megy dolgozni, azt ezzel tisztában van. Másképp nem vállalná. Persze ezt egy idült alkoholista nem érti meg, hiszen te még életedben nem dolgoztál egy percet sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.07.02 12:47

Meg kellene szüntetni a vasárnapi bolt nyitvatartás rabszolga törvényt.
Milyen dolog, hogy családanyák, családapák vasárnap eladó rabszolgaként dolgoznak a boltokban a közös családi ebéd helyett azért, hogy egyesek kényelmüket kiszolgálva shoppingolhassanak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html