Tovább éleződik a brit-orosz konfliktus

A jövő hét elején összeül a brit nemzetbiztonsági tanács, hogy megfontolja, milyen további lépéseket tegyen a Szkripal-ügyben az Egyesült Királyság, közölte szombaton a brit külügyminisztérium, miután Oroszország 23 brit diplomatát utasított ki - írja az Infostart az MTI nyomán.
Szabó Dániel, 2018. március 17. szombat, 13:48

Több száz tanút hallgattak meg és bizonyítékok tömegét gyűjtötték össze a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet körülményeit vizsgáló hatóságok. Az áldozatok a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, a másik pedig a volt kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal voltak.

A vizsgálatok során kiderült, hogy idegméreggel támadtak rájuk. Olyannal, amelyről azt sejtik, hogy egy orosz laboratóriumban állították elő. Ezért Theresa May brit miniszterelnök és kormánya 23 orosz diplomatát utasított ki az Egyesült Királyságból, válaszul Moszkva is épp ennyi külképviseleti dolgozót küldött vissza.

"Most az az elsődleges, hogy gondoskodjunk Oroszországban lévő munkatársainkról, és segítsünk azoknak, akik haza fognak térni" - reagált a brit külügyi tárca a szombati lépésre az Infostart a szemléjében.

A britek továbbra is úgy gondolják, hogy Oroszországnak kell tisztáznia, hogy milyen szerepet játszott a Szergej Szkripal és lánya elleni gyilkossági kísérletben, illetve Moszkvának eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek.

Az oroszok szombaton az amerikaiakra és a britekre próbálták terelni a gyanút: azt állítják, hogy ilyen idegméreggel ők kísérleteztek.

A fotó forrása: AFP Photo/Chris J. Ratcliffe.

HOZZÁSZÓLÁSOK