John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője közleményben jelentette be: a tárca újrakezdi a belső vizsgálatot annak megállapítására, hogy Hillary Clinton és legfontosabb munkatársai hanyagul kezelték-e a titkosított információkat Clinton külügyminisztersége idején.

A külügyminisztériumban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozásával egyidejűleg szintén folyt belső vizsgálat, de a minisztérium ezt az idén áprilisban, éppen az FBI nyomozására hivatkozva, felfüggesztette. Most viszont, hogy az igazságügyi minisztérium úgy döntött, nem emel vádat a volt külügyminiszter ellen, a külügyminisztérium újraindítja belső vizsgálatát. John Kirby nem jelölt meg pontos dátumot a vizsgálat befejezésére.

"Igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni, de nem kényszerítünk magunkra pontos dátumot" - fogalmazott. Hozzátette, hogy a minisztérium a lehetőségekhez képest a legátláthatóbban kíván foglalkozni az üggyel. Kirby ugyanakkor közölte: egyes volt külügyi tisztségviselők "adminisztratív szankciók" elé néznek. Ennek részleteiről azonban szintén nem adott tájékoztatást. Az ABC televízió és a Politico című lap értesülései szerint a szankciók érinthetik Huma Abedint, Clinton legközelebbi munkatársát és Jake Sullivan biztonságpolitikai tanácsadót, akit a demokraták várható elnökjelöltje - megválasztása esetén - nemzetbiztonsági tanácsadónak szánna.