Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az alapvető fertőzéshigiéniai szabályokat továbbra is be kell tartani minden helyzetben, de ismét szervezhetnek közös programot különböző háztartásban élő emberek és megnyithat valamennyi üzlet. Május második felében a Bundesliga első osztályában is újraindulhat a bajnokság, és a tartományi kormányok a helyi adottságoknak megfelelő ütemben újraindíthatják a vendéglátást és az idegenforgalmat.

Azonban ha egy járásban vagy városban százezer lakosonként 50 fölé emelkedik az utóbbi hét napon regisztrált fertőzöttek száma, ismét korlátozásokat kell bevezetni az adott területen.

Így a lazítások mellett egy "vészhelyzeti mechanizmust" is bevezetnek, amelynek révén nem az egész országot kell lezárni, ha valahol felerősödik a járvány - emelte ki Angela Merkel kancellár a tanácskozás után. Hozzátette, hogy a járványlassító intézkedések sikere révén a csaknem 400 járás és város közül csak egyben haladja meg az 50-es határértéket az új fertőzöttek száma.

Azonban Németország még csak "a járvány legelején" van túl, és a mindennapok részévé vált új szabályokat - köztük a maszkviselés és a társas távolságtartás előírását - még sokáig be kell tartani, és továbbra is gondoskodni kell a fokozottan veszélyeztetettek védelméről, ezért mindenkinek tanácsos a lehető legnagyobb óvatossággal felkeresni nagyszüleit, idős rokonait - fejtette ki a kancellár.

Mint mondta, az emberek közreműködése nélkül sikertelen lenne a védekezés, ezért "mindenkinek felelősen kell élnie a szabadság minden egyes darabkájával", amely az eddigi közös erőfeszítések révén ismét hozzáférhetővé válik.

"Az egész szövetségi köztársaság a bizalomra épül" - válaszolt a politikus arra az újságírói kérdésre, előfordulhat-e, hogy valamely járásban vagy városban szándékosan rosszul vezetik a statisztikát, hogy elkerüljék a korlátozásokat. Ha nem lehetne bízni abban, hogy a járási közigazgatási hivatalok, a polgármesterek és a helyi egészségügyi hivatalok tisztességesen dolgoznak, "akkor kezdhetünk is csomagolni, mert ez az ország nem a mi Német Szövetségi Köztársaságunk".

"Nem felelne meg a demokráciáról alkotott felfogásunknak, ha csak a központnak lehetne hinni, és senki másban nem lehetne bízni" - húzta alá Angela Merkel.

Markus Söder bajor kormányfő, a tartományi miniszterelnöki konferencia - egyeztető testület - soros elnöke aláhúzta, hogy a helyi járványügyi védekezési tervekre épülő "vészfékező" rendszer révén elkerülhető az ország egészének újbóli lezárása, de ehhez az is szükséges, hogy mindenki következetesen betartsa a távolságtartási szabályokat és továbbra is a lehető legkevesebb emberrel kerüljön közvetlen fizikai kapcsolatba. A vírus elleni védőoltás és a vírus okozta betegségre szolgáló gyógyszer nélkül ez az egyetlen lehetőség a járvány feltartóztatására - mondta.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok új megállapodása szerint egyelőre június 5-ig maradnak érvényben változatlanul a fertőzéshigiéniai alapszabályok, és legfeljebb két különböző háztartás tagjai tartózkodhatnak együtt. A tartományi kormányok a legtöbb ügyben önállóan dönthetnek, a helyi járványhelyzetnek megfelelő szabályokat vezethetnek be például az amatőr sportegyesületek működésének újraindításáról és a szórakozóhelyek újranyitásáról. A korábbi megállapodásokban rögzített szabályok nem változnak, így a többi között változatlanul érvényes, hogy legalább augusztus 31-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani.

A Robert Koch járványügyi intézet (RKI) adatai szerint az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) szerdáig 164 807 ember szervezetében mutatták ki, ami 947-tel több az egy nappal korábbinál.

A gyógyultnak minősülő, vagyis azon igazolt fertőzöttek száma, akik már átestek a fertőzésen, 2300-zal 137 400-ra emelkedett.
A vírus okozta betegségben (Covid-19) 6996 igazolt fertőzött halt meg, ez 165-tel több az egy nappal korábbinál.