A piaci várakozásoknak megfelelően a svájci jegybank (SNB) monetáris tanácsa csütörtöki ülésén nem változtatott a 3 hónapos Libor referenciakamat célsávján, amely 2015 januárja óta áll a mínusz 1,25 százalék és mínusz 0,25 százalék között. A látra szóló betétek kamata is mínusz 0,75 százalék maradt. A testület jelezte, hogy szükség esetén továbbra is kész devizapiaci intervenciókat végrehajtani.

Az SNB a negatív kamatok és devizapiaci intervenciók keverékének alkalmazásával próbálja megakadályozni a svájci frank árfolyamának további erősödését, hogy így enyhítse a kulcsfontosságú exportorientált vállalatokra nehezedő nyomást.

Összességében a svájci frank még mindig túlértékelt, és a devizapiaci helyzet továbbra is törékeny - mutatott rá közleményében a monetáris tanács, hangsúlyozva, hogy a negatív kamatok és a devizapiaci intervenciók csökkentik a svájci frank árfolyamát felfelé hajtó nyomást, illetve alacsonyan tartják a svájcifrank-befektetések vonzerejét.

A svájci jegybanknak nem kell emelnie a kamatokat az infláció miatt sem, mivel friss előrejelzése szerint idén, jövőre és 2020-ban is bőven a 2 százalékos célszám alatt marad a pénzromlás üteme.

Három hónappal ezelőtti prognózisához képest az SNB rontotta a 2019-es és a 2020-as inflációs várakozását, az ideit pedig nem változtatta meg. A svájci központi bank így az idei évre 0,9 százalékos inflációt vár, míg a jövő évi prognózist 0,3 százalékponttal 0,5 százalékra, a 2020-ast pedig 0,2 százalékponttal 1,0 százalékra szállította le. A svájci GDP idén 2,5 százalékkal, jövőre viszont csak 1,5 százalékkal növekszik az SNB előrejelzése szerint.

Elemzők arra számítanak, hogy a svájci jegybank monetáris politikájának normalizálásával kivárja az Európai Központi Bank (ECB) kamatemelési ciklusának elindítását. Az EKB kormányzótanácsa ugyancsak csütörtökön tart kamatdöntő ülést, amely után közzéteszi az euróövezetre vonatkozó új növekedési és inflációs előrejelzését.