Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

36 olyan ország van a világon, amelynek állampolgárai számára nem kell vízum a beutazáshoz az Egyesült Államokba - mondta a miniszter.

Megállapodtak a vízummentesség hosszú távú fenntarthatósága érdekében szükséges magyar törvényhozási lépések listájáról, és ezeket a jövőben el is fogják végezni.

Biztonsági kérdésekben különlegesen mély megértés jellemzi egymással szemben a két kormányzatot. Mindketten az egyik legfontosabb feladatnak tekintik a saját állampolgáraik és országuk megvédését, legfontosabb feladatnak pedig annak a jognak a fenntartását, hogy ki léphet be az országba, kikkel akarunk együtt élni. Mindkét ország jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében is, hogy meg tudja védeni a határait.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a magyar és az amerikai Exim Bank megállapodott beruházások, projektek közös finanszírozásáról. Ez azt eredményezi, hogy magyar és amerikai vállalatok még több fejlesztési forrást és még több hitelt, valamint hitelgaranciát felhasználva vághatnak bele közös beruházásokba akár az amerikai, akár a magyar piacon, vagy harmadik országok piacain is.

Az Egyesült Államokból érkező vállalatok a második legjelentősebb befektetői közösséget alkotják Magyarországon, 1700 amerikai  vállalat 105 ezer magyar embernek ad munkát. Az Európai Unión kívül az Egyesült Államok Magyarország második legnagyobb exportpiaca, tavaly 3,5 milliárd dollárért exportált oda termékeket és szolgáltatásokat.

A Washingtonban most kötött megállapodás értelmében a magyar és amerikai vállalatok több forrással rendelkeznek olyan beruházások esetében is, amelyeket közösen hajtanak végre harmadik piacokon. Így a nagy amerikai cégek Magyarországon gyártott termékei a világ még több pontjára eljuthatnak, és még több munkahely teremtését teszik lehetővé magyarországi cégeik számára.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és az Egyesült Államok együttműködésének sikertörténete alapvetően a gazdaságon és az emberek között kapcsolatokon alapul. A most megkötött két megállapodás ezeken a területeken jelent előrelépést, általuk a két ország együttműködése még jobbá válik.