A Donald Trump republikánus elnök mellett tüntető tömeg sikeresen megrohamozta a Capitolium épületét, ahol épp hivatalosan összeszámolnák a Joe Biden demokrata elnök hivatalba lépését.

Egy békés vonulásból most már hatalmas tömeg gyűlt össze Trump támogatói közül, akik követelik, hogy a republikánus bukott elnök maradhasson hivatalban.

A beszámolók szerint az épületen belül életbe léptették a biztonsági protokollokat, a bent lévőket igyekeznek kimenekíteni, vagy az épületen belül biztonságban helyezni.

A televíziós felvételeken az látszik, hogy a tüntetők lazán sétálgatnak az amerikai parlament épületében.

Washington polgármester kijárási tilalmat rendelt el.

A felvételeken látható tömegben a civilruhás, Trump zászlókat lengetőktől a katonai bevetési ruhában feszítő emberek is állnak.

Nem világos, hogy a szigorú biztonsági rendszeren miként tudtak bejutni a tiltakozók.

Donald Trump eddig nem szólt híveihez. - Illetve most már igen. Twitteren felszólított mindenkit, hogy működjenek együtt a rendőrséggel és maradjanak békések.

Terjed egy fotó egy vérző nőről, akit állítólag nyakon lőttek és ahogy hordágyon viszik el.

 

 

 

Egy belső beszámoló szerint könnygázt vetettek be, a bent lévőkre gázmaszkokat adnak.

Egy újabb beszámoló szerint már pisztolylövéseket is hallottak. A tüntetők próbálnak betörni a díszterembe, aminek az ajtaját bútorokkal barikádozták el.

Gépfegyveres katonák érkeztek a helyszínre.

A házelnök Nancy Pelosi a nemzeti gárda bevetését kérte.

Trumptól várják a megoldást. Ő tüzelte fel őket, ő hívta őket oda, és ezek után nagyon gyenge, hogy csak annyit mondott, hogy ne legyenek erőszakosak. Neki kell azt mondania a támadóknak, hogy menjenek haza.