Trump ismét találkozni akar Putyinnal

Javaslatot tett egy Donald Trump amerikai elnökkel november 11-én Párizsban megtartandó újabb személyes megbeszélésre Vlagyimir Putyin orosz államfő, amikor kedden a moszkvai Kremlben fogadta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót.
K. Kiss Gergely, 2018. október 23. kedd, 18:41
Fotó: AFP

Bolton erre reagálva kijelentette, hogy Trump örömmel találkozna Putyinnal Párizsban. A francia fővárosban november 11-én számos állam vezetője részt vesz majd az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulóján megtartandó megemlékezéseken - tudósít az MTI.

Putyin meglepetését fejezte ki azokkal a "barátságtalan" lépésekkel kapcsolatban, amelyeket az Egyesült Államok Oroszországgal szemben tett a Trumppal júliusban Helsinkiben lefolytatott, "konstruktív" kétoldalú csúcstalálkozót követően.

"Ez a nézetem szerint egy hasznos, helyenként kemény megbeszélés volt, de végeredményben szerintem eredményes. Számunkra, őszintén szólva néha meglepő azt látni, hogy az Egyesült Államok Oroszországgal szemben abszolút semmi által ki nem provokált, általunk barátságtalannak nevezhető lépéseket tesz" - mondta Putyin a találkozó első, a média számára is nyilvános perceiben.

"Mi meg gyakorlatilag nem is válaszolunk az önök egyetlen lépésére sem. És ez csak folytatódik és folytatódik" - tette hozzá.

Putyin megjegyezte, hogy a kétoldalú kereskedelem az amerikai szankciók ellenére is nő, a bővülés mértéke tavaly 16, idén pedig 8 százalék volt. Mint mondta, a forgalom az abszolút értékét tekintve csekély, de növekvő tendencia figyelhető meg, az Egyesült Államok számára pozitív mérleggel. Az elnök szerint nőttek a beruházások is, méghozzá az Egyesült Államokban kétszer annyi orosz befektetést hajtottak végre, mint amennyi amerikait Oroszországban.

A találkozón Putyin javaslatára a stratégiai stabilitás és a leszerelés kérdéseiről - egyebek között a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló megállapodásról, a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 egyezményről és a rakétavédelem egyes elemeinek világűrbeli állomásoztatásáról -, valamint a regionális konfliktusokról esett szó.

Sok feszültség rejlik a dicsérő szavak mögött

Putyinnal folytatott találkozóját követően Bolton az Interfax hírügynökség moszkvai székházában megtartott sajtóértekezletén "nagyon produktívnak" minősítette moszkvai megbeszéléseit, de megerősítette, hogy Trump eldöntötte a "megsértett, elavult és nem minden felet kielégítő" az INF-szerződés felmondását.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok tervezi-e rakéták európai telepítését, az amerikai tisztségviselő kijelentette, hogy Washington "nagyon messze van" ennek a döntésnek a meghozatalától, de hangot adott álláspontjának, hogy a fenyegetést a kontinensen nem Washingtonnak a megállapodásból való kivonulása jelenti, hanem az, hogy Oroszország Európában megsértette a megállapodást. Mint mondta, Moszkva ezt a vádat nem ismeri el.

Bolton elmondta, hogy tárgyalófeleivel megállapodott a Szíriában és a terrorelhárítás terén folytatott együttműködés elmélyítéséről. Az utóbbi ügyben a két illetékes külügyminiszter-helyettes decemberben ül majd tárgyalóasztalhoz egymással. Az amerikai tanácsadó közölte, hogy a jövő év elején összeül majd az orosz-amerikai üzleti tanács.

Az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozással kapcsolatban azt mondta, hogy az nem változtatott az eredményen, de bizalmatlanságot szült Oroszországgal szemben. "Ne avatkozzanak bele az amerikai választásokba!" - figyelmeztetett Bolton.

Szavai szerint Washingtonban még nem született döntés arról, hogy az Egyesült Államok a Szkripal-üggyel kapcsolatban vezessen-e be újabb szankciókat Oroszországgal szemben.

Másodlagos ügy?

A RIA Novosztyi hírügynökség - meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva - azt írta, hogy Bolton kétnapos moszkvai tárgyalásai során igyekezett kifejteni az Egyesült Államok Kínával szembeni gazdasági és katonapolitikai kifogásait. Az informátor valótlanságnak nevezte a moszkvai amerikai nagykövetség közlését, miszerint Kína is téma volt a tárgyalásokon, és kijelentette, hogy az orosz fél közölte a nemzetbiztonsági tanácsadóval: a kínaiakat érintő minden kérdést Pekinggel kell megvitatni.

A hírügynökség forrása szerint a választásokba való orosz beavatkozás ügye csak azért merült fel a tárgyalásokon, hogy a témát "kipipálják". Bolton kétnapos moszkvai tárgyalásai során Putyin elnökön kívül Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával, valamint Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sogju védelmi miniszterrel találkozott. Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó legutóbb a júliusi helsinki orosz-amerikai csúcsot előkészíteni járt az orosz fővárosban.

A kép forrása: AFP/Yuri Kadobnov.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.10.24 01:57

Ja, szóltak neki hogy találkozni akar Putyinnal...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html