Trump most az oroszokat piszkálta meg - ez Európának sem használ

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.
K. Kiss Gergely, 2020. május 21. csütörtök, 22:11
Fotó: Pixabay

Az amerikai elnök a döntését azzal indokolta, hogy "Oroszország nem tartotta tiszteletben" az egyezményben foglaltakat. "Mindaddig, amíg nem tartják tiszteletben, kivonulunk az egyezményből" - jelentette ki az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak. Trump ugyanakkor nem zárta ki a szerződés újratárgyalásának lehetőségét. "Szerintem az fog történni, hogy mi kivonulunk, és ők kérni fogják az újratárgyalást" - fogalmazott, hozzátéve, hogy megítélése szerint kiválóak az amerikai-orosz kapcsolatok.

A Nyílt Égbolt szerződést 1992 tavaszán írták alá és 2002-ben lépett életbe. A több mint 30 aláíró állam között van az Egyesült Államok mellett Kanada, Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Királyság, vagy Lengyelország és Magyarország is. A szerződésben résztvevők arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen megnyitják egymás számára a légterüket, s engedélyezik a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését. A megfogalmazott cél a katonai tevékenység átláthatóságának biztosítása és ezzel a bizalom erősítése. Elemzők szerint ez a szerződés az európai biztonság garantálásának egyik eleme - írja az MTI.

Jonathan Hoffman, a védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön, még Donald Trump bejelentése előtt, azt hangsúlyozta, hogy Washington álláspontja szerint Oroszország nem tesz eleget a szerződésben foglaltaknak. A szóvivő úgy fogalmazott: a Trump-kormányzat "elkötelezett szerződésben vállalt kötelezettségeink iránt, de most, a hatalmi versengések korában olyan szerződéseket támogatunk, amelyek minden oldal számára előnyösek és minden fél felelősségteljesen eleget tesz vállalt kötelezettségeinek".

Az amerikai sajtóban már tavaly ősszel megjelentek értesülések arról, hogy Donald Trump elnök elégedetlen a Nyitott Égbolt szerződéssel. Idén áprilisban a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságai és fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságai egyaránt levelet írtak Trumpnak, amelyben bírálatukat fogalmazták meg azért, mert az elnök a világjárvány közepette "lebegteti' a kivonulást a Nyitott Égbolt szerződésből.

A kongresszusi politikusok levelükben "rövidlátónak" és "felelőtlennek" minősítették a szerződés várható felmondását. Kifejtették, hogy ezzel a lépéssel Washington aláássa az Egyesült Államok és európai partnerei szövetségét, kivált, hogy az európai szövetségesek e szerződés okán vonhatják felelősségre Oroszországot az esetleges katonai tevékenységéért a térségben. A Trump-kormányzat egyébként már korábban kivonult a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződésből (INF) is, és új feltételeket támasztott az Oroszországgal érvényben lévő Új START-szerződés megújításához is.

HOZZÁSZÓLÁSOK