A 2016-os amerikai elnökválasztáson a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló bizottság kérdéseire Trump tavaly novemberben írásban adott válaszokat. Giuliani szerint Robert Mueller felvetette további kérdések eshetőségét is, ám az elnök a jogi tanácsadóira hallgatva jelezte: további kérdésekre nem kíván válaszolni. Rudy Giuliani elmondta: Donald Trump ügyvédjei és a Mueller-bizottság között tavaly november óta semmiféle kapcsolatfelvétel nem volt - írja az MTI.

"Mi a magunk részéről befejeztük" - fogalmazott, és hozzátette, hogy sem az elnök, sem tanácsadói nem voltak meggyőződve arról, hogy a bizottságnak lenne bármilyen kérdése is, amire "ne tudná a választ". Most a bizottság térfelén pattog a labda - fogalmazott az ügyvéd. "Megpróbálhatják büntetés terhe mellett beidézni (Trumpot), ha úgy akarják, de tisztában vannak azzal, hogy pokoli harcra is képesek vagyunk" - mondta Rudy Giuliani.

A Mueller-bizottság szóvivője, Peter Carr nem kívánta kommentálni sem Giuliani nyilatkozatát, sem az üggyel kapcsolatban az amerikai sajtóban megjelent részleteket.