Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombaton újságírók előtt kijelentette: nem tudják, hogy Vlagyimir Putyin elutazik-e a francia fővárosba november második hetében, és azt sem tudják, hogy Donald Trump ott lesz-e. "Ezért korai beszélni egy ilyen lehetséges találkozóról" - fogalmazott Peszkov.

Washingtonban ugyanakkor már bejelentették, hogy az amerikai elnök november 11-én Párizsba utazik, és részt vesz a tervezett megemlékezéseken. Trump annak ellenére utazik Franciaországba, hogy tavaly - miután az elmúlt évben is ott volt a francia fővárosban - ő vetette fel: hasonló díszszemlét kellene rendezni Washingtonban - írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.

Ettől a tervtől azonban a közelmúltban elállt, a washingtoni városvezetést hibáztatva amiatt, hogy szerinte túl magas költségeket irányoztak elő egy ilyen díszszemlére. Hozzátette, hogy akkor inkább most is Párizsban ünnepel.

Augusztusban Donald Trump Rand Paul republikánus szenátorral levelet küldött Vlagyimir Putyinnak. A levél a két vezető közötti további megbeszélések fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy olyan területeken lehetne együttműködni, mint a terrorizmus elleni küzdelem, a két ország törvényhozói közötti párbeszéd erősítése és a kulturális csere felújítása.

Júliusban Donald Trump és Vlagyimir Putyin Helsinkiben találkozott egymással.

Képünk forrása: AFP Photo/Brendan SMIALOWSKI