Ardis Cerny nem hord maszkot annak ellenére, hogy 71 éves és a koronavírus-járvány egyik forró körzetében, Wisconsin államban él az USA-ban. Hasonlóan viselkednek 90 éves szomszédai. Más republikánus szavazókhoz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy a járvány jelentette veszélyt eltúlozza a liberális elit, amely kárt akar okozni Donald Trumpnak és szavazóinak - kezdi életképpel amerikai helyzetjelentését a Financial Times. Hiába jönnek a hírek arról, hogy az USA számos államában szélsebesen terjed a fertőzés, az elnök viszonylag gyors kilábalása koronavírus-betegségéből csak megerősítette a hitüket ebben.

Cerny azt mondja, hogy Trump esete még optimistábbá is tette, hiszen arra utal, hogy ha mégis megbetegedne, akkor rengeteg gyógymód áll rendelkezésre, amelyek segíthetnek rajta, s akárcsak rajongva tisztelt elnöke, ő is gyorsan felépülhet. Eközben a közegészségügyi szakértők attól tartanak, hogy Trump kampánygyűlései, amelyeket negatív tesztje után újra akart kezdeni tovább gyengítik az emberek óvatosságát, s mivel nem tartják be az óvintézkedéseket, ezzel megalapozhatnak egy téli járványhullámot.

Riasztó számok

Az amerikai Covid Tracking Project szervezet szerint az USA-n négy egymást követő napon jelentettek több mint 50 ezer új fertőzést, ami az első ilyen sorozat augusztus vége óta. Október második hetének elején 35 ezer embert ápoltak koronavírus-betegséggel kórházban, amire szeptember eleje óta nem volt példa. A szám 17 százalékos növekedést takar az elmúlt négy hétben és 16 százalékkal magasabb, mint egy héttel korábban. Az USA-ban meghaladta a vírus halálos áldozatainak száma a 200 ezret, ami szakértők szerint január végéig megduplázódhat, ha nem szigorítanak az emberek szociális érintkezésein.

Tom Frieden az USA járványügyi hivatalának korábbi vezetője úgy véli, hogy a Fehér Házban megjelent járványgócra egy magabiztos kormány példaértékű választ adott volna. Bemutatták volna, milyen, amikor stratégiai terv alapján tesztelik az embereket, hogyan derítik fel a fertőzöttek kontaktjaik, illetve hogyan alkalmazzák a karanténszabályokat. Ehelyett a tehetetlenséggel csak rosszabbá tették a gócban a fertőzés terjedését.

Az egyik fontos járványmutató a napi fertőzések száma viszonyítva a napi tesztek számához. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ha ez nem magasabb 5 százaléknál, akkor kéthetes várakozás után lehet enyhíteni a korlátozásokon. A Johns Hopkins Egyetem számai szerint jelenleg 31 amerikai államban magasabb ez a mutató ennél értéknél, Wisconsinban például 20 százalék.

No problem!

Bill Freehan a nyugat-wisconsini La Crosse megye republikánus párti elnöke azt mondja, nem hiszi, hogy párttagjaikat különösen izgatná a járvány. Három héttel ezelőtt például megtartották éves Lincoln napi vacsorájukat, amelyen 175 ember vett részt, és egyikük sem vett fel maszkot. Ott voltak kikészítve a maszkok, te nem akarták hordani.

Sok Trump-támogató meg van győződve arról, hogy a kormány tudós tanácsadói a pandémia kitörése óta folyamatosan hazudnak nekik a járványról, és ezt az érzést erősítik az elnök bírálatai a kormány magas beosztású egészségügyi vezetőivel szemben. Őszintén azt hiszem, hogy a vírust politikai okokból hozták be az USA-ba - mondja a Wisconsin egyik vidéki részén lakó Earla Mae Clearmont republikánus szavazó, aki szerint nem véletlen, hogy éppen egy választási évben tört ki a járvány.

Az egészségügyi szakemberek abban bíznak, hogy bármilyen politikai vita is folyik a járványról az emberek többsége betartja a korlátozó intézkedéseket annak érdekében, hogy megállítsa a fertőzés gyors terjedését. A közösség felelősségtudata óvhat meg életeket addig, amíg nem állnak rendelkezésünkre hatékony vakcinák - mondja Barry Bloom, a Harvard University közegészségügyi professzora.

Az elnök szavazóira ez nem igazán hat, ahogy Clearmont fogalmaz: rosszul érezné magát, ha valaki meghalna koronavírus-betegségben azért, mert tőle kapta el a fertőzést, ám arra is gondolnia kell, mire van szüksége ahhoz, hogy a saját kicsi életét tovább folytathassa.