Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miközben Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke arról beszélt, hogy a koronavírus "külföldi vírus" és bejelentette, hogy az európai országok többsége előtt lezárja az USA határait, a tőzsdeindexek szabadesésben voltak és néhány napos zuhanásukkal majdnem teljesen felemésztették azt a többletet, amit Trump elnöksége alatt összeszedtek. Az amerikai elnök meg akarta nyugtatni a kedélyeket, ám amit csinált az jelentősen növelte a bizonytalanságot - véli Edward Luce, a Financial Times USA-val foglalkozó publicistája.

Az elnök úgy csinál, mintha egy hollywoodi filmben lenne: nyugtatgatja a közönségét. Minden rendben lesz - szokták volt mondani a szereplők a katasztrófa közepén -, maradjanak nyugodtak, a baj gond el fog múlni - twittelte az elnök az éterbe, miközben a koronavírus-járvány gyorsuló tempóban terjedt az országban. A rossz hír az, hogy ez az üres nyugtatgatás azt jelzi, komolyabban veszi a dolgot, mint korábban. Néhány hete még azt mondta, hogy járványt a demokraták találták ki, hogy addig riogassák velük az embereket, amíg meg nem nyerik vele szemben az elnökválasztást.

Nem így kéne!

A határ lezárásával éppen azt tette, amitől az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eltanácsolta a világ vezetőit. A nemzetközi közlekedés blokkolásával ugyanis nehezebbé válik a gyógyszerek és más segédeszközök eljuttatása oda, ahol szükség van rájuk és a közegészségügyi bajokra erősebben rakódnak rá a gazdasági gondok. A transzatlanti kapcsolatok lefagyasztásával az elnöknek sikerült felerősítenie a gazdasági bizonytalanságot, ugyanis - egyszerűen fogalmazva - senkinek lövése sincs arról, hogy mi lesz a következő lépése.

Ugyanez igaz arra, ahogy reagál az amerikai gazdaságot ért csapásra. Először kijelentette, hogy a 8,5 milliárd dollár, amit a demokrata ellenzék követelt a járvány okozta gondok ellensúlyozására, túl sok. Ehelyett csak 2,5 milliárdot ajánlott. Ehhez képest a napokban indítványozta a jövedelemadó fizetésének felfüggesztését három hónapra, ami egymagában legalább 300 milliárd dollár költségvetési bevételkieséssel jár, ami százszorosa korábbi javaslatának.

A tőzsdék eséséért két hete a demokrata elnökjelölt-aspiránsok előző napi tévévitáját tette felelőssé, és továbbra sem tud szabadulni attól az összeesküvés-elmélettől, miszerint az egész koronavírus-járvány a demokraták machinációja az ő újraválasztásának megakadályozására.

A legnagyobb hiba

A legnagyobb hiba azonban vélhetően az volt, hogy az elnök nem reagált az országában folyó védekezés legnagyobb gyengeségére, nevezetesen a kellő mennyiségű tesztelő eszköz hiányára. A járványügyi szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a tesztelés a legegyszerűbb módszerünk a hatékony reagálásra, mert ki lehet vele szúrni és el lehet szigetelni a járvány gócpontjait. Tajvanon, Szingapúrban és Dél-Koreában be is bizonyosodott, hogy a tesztelés ér annyit, mint a drákói kínai karanténintézkedések.

A 327 milliós USA-ban hatezer embert teszteltek, míg a 17 milliós Hollandiában naponta végeznek el ugyanennyi tesztet. Az 51 milliós Dél-Koreában tízezer embert tesztelnek naponta. Az USA-ban bürokratikus akadályok miatt van hiány a megfelelő eszközökből, amelyeket könnyen pótolni lehetne, ám Trump egy szót sem szólt erről, leszámítva, hogy az egészségbiztosítóknak be kellene szállniuk a költségek fedezésébe. Ennek semmi értelme, amíg nincs elegendő eszköz a kellő számú tesztelés elvégzésére. Így marad az elnök receptje: a "külföldi vírus" ellen az ország lezárásával kell védekezni.

A hozzáértők arra figyelmeztetnek, hogy az USA-ban több millióan fertőződhetnek meg a koronavírussal. Eközben a hivatalos adat a járvány ottani kitörése után két héttel nem érte el az 1500-at - a járványügyi szakértők több mint tízszer ennyire becsülték a fertőzöttek számát. Donald Trump soha életében nem került szembe olyan válsággal, ami ehhez fogható lenne, és a neheze még hátra van - véli az FT publicistája. Eddigi válaszai aggasztóan halványak. Vajon ki lesz a hibás, ha ezek a válaszok kevésnek bizonyulnak?