Trump üvöltözött Johnsonnal - ennek még böjtje lesz

Donald Trump amerikai elnököt állítólag a gutaütés kerülgette, amikor telefonbeszélgetésükben tudatta Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy szerinte a brit kormánynak nem kellene lehetővé tennie a kínai Huawei részvételét az ország 5G-s távközlési hálózatának fejlesztésében.
Komócsin Sándor, 2020. február 7. péntek, 12:11
Fotó: MTI/EPA

Donald Trump az Egyesült Államok elnöke állítólag a gutaütés határára került végtelen haragjában Boris Johnson brit miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésük során, amelynek témája az volt, hogy az brit kormány engedélyezi a kínai Huawei távközlési óriás részvételét a szigetország 5G-s mobilhálózatának kialakításában - adta hírül a Financial Times londoni és washingtoni forrásokra hivatkozva. A washingtoni vezetés a cég és a pekingi kormány együttműködésére hivatkozva úgy véli, hogy a Huawei részvétele a következő generációs távközlési hálózatokban biztonsági kockázatot jelent (például a rendszerin keresztül Kína kémkedhet más országokban).

Ezért az amerikai kormány nem pusztán a Huaweit bünteti, azaz zárja ki az USA 5G-s piacáról, hanem még azokat az amerikai vállalatokat is, amelyek együttműködnek a kínai óriásvállalattal. A telefonbeszélgetést megelőzően hivatalos közleményekben üzengetett egymásnak az amerikai és a brit kormány, amelyben Washington világossá tette, hogy elvárná legfőbb európai szövetségesétől a Huawei távol tartását a brit távközlési rendszertől.

Nagyon berágott

A kiszivárogtatott információk szerint Trump színes szavakkal adott hangot nemtetszésének. Brit tisztviselők, akik ismerik a beszélgetést, azt mondták, megdöbbentette őket, milyen erőteljes módon adott hangot véleményének az amerikai elnök. Mike Pence, az USA alelnöke a Huaweijel kapcsolatos brit döntés után jelezte az amerikai kormány kifogásait, ám az eddig nem derült ki, hogy az elnököt ennyire feldühítette a dolog. Sem az amerikai, sem a brit kormány nem kommentálta a telefonbeszélgetésről megjelent sajtóinformációkat.

Brit tisztviselők magánbeszélgetéseken azzal védik kormányuk pozitív döntését a Huaweijel kapcsolatban, hogy az USA nem tud versenyképes ajánlattal előállni a kínai cég technológiájára. Talán erre reflektál William Barr amerikai főügyész nyilatkozata, miszerint az USA fontolgatja, hogy ellenőrző részesedést vásároljon az Ericsson és a Nokia cégekben, amelyek 5G-s technológiát fejlesztenek. Ezzel próbálnák elérni, hogy versenyképes alternatíva álljon a Huawei kínálatával szemben.

Következménye lesz

Thomas Wright, a Brookings Institution USA-Európa kapcsolatokkal foglalkozó szakértője úgy véli, hogy Donald Trump szándékosan intézett személyes támadást Boris Johnson ellen, és a vita azt jelzi, hogy az amerikai-brit viszonyok rosszabbak, mint amilyen képet bármelyik fél láttat erről. Szerinte a telefonbeszélgetés hangneme azt mutatja, hogy Trumpnak nagyon fontos az ügy, nagyon figyel rá, ezért a konfliktus hatással lesz a két ország kereskedelmi tárgyalásaira, illetve hírszerzési információik cseréjére. Az utóbbiban az amerikai fél arra hivatkozhat, hogy a Huawei technológiájának jelenléte a brit távközlési rendszerben lyukat üthet a brit fél belső információforgalmában, amelyen át Pekingbe szivároghatnak bizalmas információk.

Mike Pompeo, az USA külügyminisztere a telefonbeszélgetés után járt az Egyesült Királyságban. Az üggyel kapcsolatban diplomatikusan csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte a két ország vezetése együtt orvosolni tudja a nézeteltéréseket. Korábban ő is keményebben fogalmazott: azt mondta, Johnson és a brit Konzervatív Párt fittyet hány legendás vezetőjük Margaret Thatcher örökségére, ha kinyitja a kaput egy "gyanús" kínai cég előtt egy olyan kritikus területen, mint a távközlés.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

totyika, 2020.02.08 18:35

@MLB2019: no,no, két clown egycsárdásban, i.e. similis simili gaudet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.02.08 14:47

@flydomi:
Tömeggyilkos jelölttel nem érdemes vitatkozni. Ez kápó lenne ha tehetné, verne ütne stb. Lehet hasonlókat látni egy Lettországban készült filmen, tudod amelyiken egy kiskutya fut át az eseményektől riadtan a film elején.
Ne piszkítsd össze magad, kár érted, te avagy a jó!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lezli, 2020.02.08 14:18

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2: Szevasz panzer, zahnarzt és még ki tudja hány néven írogató utálkozó!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2019, 2020.02.08 13:20

@flydomi: Öreg! te itt ész nélkül öklendezel, nácizol, cionistázol (világos, h fogalmad sincs mit jelenthet ez a szó, csak jól hangzik :DDD).
Mire kellene "eszerv"?
Az illibsipipsipopsi értelmetlenségeidre? :DD
Ha valamit szeretnél mondani, próbáld már meg léci értelmetlen baromságok nélkül a világ tudtára adni. A szövegedből csak az jön le, hogy egy hülyegyerek vagy, aki képtelen egy épkézláb mondat összehozására.

"náci-onistak" Na hát így meg aztán még értelmesebb lett. :DDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

flydomi, 2020.02.08 13:12

@MLB2019:
meg jo,h van demokracia,ahol az ilyen szoszke náci-onistak el tudnak rejtozkodni,mikozben fasiszta frocsogesuket ki tudjak elni. :D Ahogy adolf bacsikatok tette Sztalin apoval egyetemben. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html