Újabb botrány: Trump ismét magyarázkodhat

Donald Trump elnöksége "teljes idegösszeomlás" - állítja most megjelent új könyvében Bob Woodward, a The Washington Post tekintélyes publicistája. A könyv konkrét állításait mind John Kelly kabinetfőnök, mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Nikki Haley ENSZ-nagykövet cáfolta.
Dzindzisz Sztefan, 2018. szeptember 5. szerda, 08:09

A Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrány egyik leleplezőjének új könyve kedden került a boltokba. A Félelem: Donald Trump a Fehér Házban című oknyomozó riportkönyv - Donald Trump, valamint jelenlegi és volt kormánytagok állítólagos kijelentéseit és anekdotákat idézve - a lehető legkedvezőtlenebb képet festi az Egyesült Államok elnökéről és környezetéről, illetve a washingtoni politikai elitről.

A könyv egyik legsúlyosabb állítása szerint Donald Trump azt akarta, hogy a tavaly áprilisban Szíriában elkövetett vegyi támadás után gyilkolják meg Bassár el-Aszad szíriai elnököt. James Mattis védelmi miniszter azonban egyszerűen figyelmen kívül hagyta az elnök óhaját, neki állítólag azt mondta, hogy "majd megoldja" a dolgot, és korlátozott csapásmérést rendelt el szíriai vegyifegyver-raktárak ellen. A könyv állítása szerint a kormányzat tagjai egyébként is nem egyszer figyelmen kívül hagyják az elnök elvárásait. (Új főbírót jelölt Trump - máris forrnak az indulatok.)

Az újságíró állítása szerint például Gary Cohn volt gazdasági tanácsadó egyenesen ellopott az elnök íróasztaláról dokumentumokat, hogy így akadályozza meg az aláírásukat "az ország érdekében". Woodward konkrétan azt állítja, hogy Cohn - és a kabinet titkára, Rob Porter - az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának dokumentumait emelte el, igaz, a megállapodás újratárgyalását nem tudták megakadályozni. Woodward "adminisztratív államcsínynek" nevezi Cohn és Porter kísérletét - írja az MTI.

A The Washington Post publicistája számtalan, állítása szerint a kormányzat jelenlegi és volt tagjaitól származó kijelentést idéz könyvében. James Mattisnek tulajdonítja például azt a megállapítást, hogy Trump "egy ötödikes-hatodikos gyerek értelmi szintjén áll". John Kelly kabinetfőnök szájába adja azokat a szavakat, hogy Donald Trump egy "idióta". Szerinte Kelly azt is mondta, hogy ez élete "legrosszabb munkahelye".

Hazugság mind!

Donald Trump kedden a kora esti órákban már reagált a könyvre. A konzervatív Heritage Alapítvány The Daily Caller című portáljának azt mondta: "az egész csak kitaláció". Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerint a könyv nem áll másból, mint "többségében volt alkalmazottak kitalált történeteiből".

A The Washington Post - számítva a Fehér Ház és személyesen az elnök reakcióira - a honlapján nyilvánosságra hozta annak a beszélgetésnek a leiratát, amelyet Donald Trump a szerző Woodwarddal folytatott augusztusban, amikor a könyv még csak kéziratban volt elérhető, de egyes részletek már megjelentek belőle az amerikai sajtóban.

A mintegy 11 percig tartó beszélgetést az elnök kezdeményezte, és jelezte, hogy szívesen az újságíró rendelkezésére állna. Mint mondta: munkatársai nem tudatták vele Woodward korábbi interjúkérelmét, bár Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátortól tudott a készülő könyvről és az interjúkérelemről. A beszélgetés elején Trump ugyan közölte, hogy mindig "korrektnek" tartotta Woodward munkáját, de a végén azzal zárta mondandóját, hogy ez a könyve "pontatlan lesz".

Kedd este John Kelly kabinetfőnök közleményben utasította vissza a neki tulajdonított sértő kijelentéseket, cáfolva, hogy bármikor is kritikát fogalmazott volna meg az elnökről.

James Mattis védelmi miniszter szintén visszautasította a könyvben róla megfogalmazottakat. "A Woodward-könyvben nekem tulajdonított szemtelen szavakat az elnökről soha nem mondtam és a jelenlétemben soha nem is hangoztak el" - írta közleményében a tárcavezető. Kommünikét adott ki Rob Manning ezredes, a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője is. "Woodward úr soha nem vitatta meg és nem ellenőrizte a könyvben szereplő idézeteket Mattis miniszterrel vagy bárki mással a védelmi minisztériumban" - szögezte le a szóvivő.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete New Yorkban határozottan visszautasította, hogy Donald Trump valaha is Aszad elnök meggyilkolását tervezte volna. Újságíróknak azt mondta: rendszeresen részt vett a szíriai vegyifegyver-támadások utáni egyeztetéseken, de - mint fogalmazott - "soha, egyetlen alkalommal sem hallottam, hogy az elnök felvetette volna Aszad meggyilkolását".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2018.09.05 13:31

ket allitas van egymassal szemben, mindketto mogott vannak inodok, hogy miert mondtak, vagy miert nem. igazabol mar ez sem szamit, eleg mar csak a tudat, hogy akar igy is lehetett...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.09.05 12:22

@Nyugatos_szolasszabadsag: " (sima homokvihar fújt be egy bunkerbe és a porból/homokból mosdatták épp ki a gyerekeket)"

Tuti így van ha te ezt állítod a klaviatúra mellől......csak ha a homokvihar fúj be valakit az ritkán hal bele.
Találd már ki, hogy ez a derék Asszád maga a földre szállt angyal.....
Szerintem Soros bombázta le a szíreket vegyifegyverrel, hogy be tudja telepíteni ide a Narancsos Menyországba őket...
"Pedig már egy pillanatra izgultam, kit b@szott már meg megint a patásördög Trump. Talán még elcsípte Teréz anyát? De sajnos ennél sokkal röhejesebb kitalációkról kellett itt olvasnom."

A saját lányáról azt állította élő rádió beszélgetésen pár éve, hogy olyan jó nő, hogy rárepülne ha nem lenne a lánya....no komment....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Nyugatos_szolasszabadsag, 2018.09.05 09:29

Pedig már egy pillanatra izgultam, kit b@szott már meg megint a patásördög Trump. Talán még elcsípte Teréz anyát? De sajnos ennél sokkal röhejesebb kitalációkról kellett itt olvasnom.
Azt amúgy valahogy senki nem domborítja ki a szíriai megtorló bombázással kapcsolatban, hogy a Soros által pénzelt fehér sisakosok kamu felvétele alapján az izraeli titkosszolgálatok aktív közreműködésével történt meg a válaszcsapás.
Természetesen a meg nem történt vegyifegyver támadásra... (sima homokvihar fújt be egy bunkerbe és a porból/homokból mosdatták épp ki a gyerekeket).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kara_kan, 2018.09.05 09:00

@Kara_kan:
A másik cikkel kapcsolatos a komentem, amely a gazdasági válsággal riogat, de beírtam oda is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kara_kan, 2018.09.05 08:57

Jaj, ne butáskodj már, te újságíró!
Nálunk, magyaroknál nincs hüvelykujj-szabály (thumb rule). Nálunk, tudod, ökölszabály van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html