Trump Busht teszi felelőssé szeptember 11-ért

Az amerikai elnökválasztási küzdelemben a republikánus Donald Trump pártbeli riválisát, Jeb Busht annak a családjával kívánta támadni úgy, hogy a jelölt testvérének, George W. Bushnak a felelősségéről beszélt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kapcsán.
Index.hu, 2015. október 17. szombat, 11:22
Fotó: MTI/AP

Trump a Bloombergnek adott interjút, ahol a Bush-dinasztiáról esett szó, amikor azt fogalmazta meg, hogy amikor riválisa testvéréről, George Bushról van szó, bárki bármit is mond, az ő elnöki periódusában semmisült meg a New York-i World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) - írja az Index.

Az újságírót sokkolta a kijelentés a Telegraph szerint, és azt mondta, nem teheti felelőssé Busht ezért, Trump azonban nem visszakozott.

Ő volt az elnök, ok? Hibás vagy nem, de ő volt az elnök. A WTC az ő elnöksége alatt semmisült meg. Trump korábban már katasztrófának minősítette Bush elnökségét, de az ő felelősségét a WTC-tornyok leomlásában most vetette fel először.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2014, 2015.10.18 14:24

@mirko: Majd szólok ha a zoknim szeretne veled társalogni. seggfüggő világbarma
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mirko, 2015.10.18 13:54

@MLB2014:
Mindentudó síkhülyénk is megszólalt. Mert ugye semmi nem igaz ami látszik csak a titkos szervezetek aminek tagja vagy azok tudnak mindent! Politikusok, jövőbelátók, statikusok, építéstudományok ismerői vasszerkezetek professzorai és így tovább, vagytok ugyebár.
Fekete kutyákat látsz az asztal alatt?
"Utána kell járni, összeszedni a rendelkezésre álló információkat és akkor az ember nem gondol, hanem tud."
Ez nem semmi, miért nem jelentkezel valami szervezetbe, miért itt lököd a hülyeséget?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2014, 2015.10.18 12:36

@Zodiakus: "Nem gondolnám hogy a 9/11-et az amcsik csinálták,amcsik ellen."
Úgy gondolom, h Veled lehet értelmesen beszélni, így elmondom a meggyőződésemet pár furcsasággal. Kimondtad a lényeget: nem gondolnád. Utána kell járni, összeszedni a rendelkezésre álló információkat és akkor az ember nem gondol, hanem tud. A hivatalos 9/11 bizottság jelentése tele van fizikailag lehetetlen, nyilvánvaló hazugságokkal. Nem megyek bele a mély részletekbe, de pár dolgot megemlítek..

Sztem, egy gondolkodó embernek gyanús, ha 2 repülőtől 3 acélszerkezetes toronyház szabadeséssel leomlik. Leegyszerűsítve a hivatalos verzió: ikertornyoknál az acél tartószerkezetek a hőterheléstől meglágyultak, majd a szintek egymásra potyogtak. Ezzel kapcsolatban pár kérdés, felvetés:

-mitől volt olyan hőterhelés amelyet az azbesztszigetelésű acélszerkezetek nem bírtak? ne felejtsük 1-1,5 órás oxigénhiányos kis kiterjedésű tüzekről beszélünk. Több acélszerkezetes toronyház égett már ki több 10 órás pusztító tűzzel, amelyekből egy sem omlott össze (pl. madrid, csecsenföld) Itt pusztító tűzről 1átalán nem beszélhettünk.

A mentésben részt vevők beszámoltak olvadt acélszerkezetekről ?ezekről fotók is vannak. Mitől olvadtak meg? Aki tisztában van az acél olvadáspontjával az tudhatja h ez csak 1 féleképpen lehetséges. Ilyen magas hő eléréséhez robbanószer kell.

-az egyik torony (emlékeim szerint) 8,5 a másik 9,5 sec alatt omlott le, szabadeséssel. 1-1 kupacba. Ez csak úgy lehetséges, ha az összes statikailag fontos pont, kötés megszűnik, mire odaérnek a felsőbb szintek. Tehát nem késleltetik az omlást. Ráadásul amint az épület egyik oldalán stabilabb a szerkezet(pl.ahová nem csapódott repülő)abban a pillanatban az épület dőlni kezd és nem omlik egy kupacba, mint aznap háromszor. Ez fizikailag lehetetlen. Szakértők szerint a hivatalos ?palacsinta elv?-el, folyamatosan gyorsuló mozgással minimum 1 percig eltartott volna a zuhanás.
Felvételeken gyönyörűen lehet látni az alapok felrobbantását (melyet a columbia egyetem szeizmikus érzékelői is jeleztek) és a robbantási szakértők által sqibeknek nevezett időzített robbantások kifújásait.
-ott a 7-es torony amelybe nem repült semmi, csak úgy leomlott. Silverstein azt hazudta lányos zavarában h ő adott utasítást a tűzoltóknak h robbantsák le. :)
A pentagonnál utasostól, szárnyastól, turbinástól, székestől, farokrészestől elpárolgott repülőt már csak megemlítem.

"Nem gondolnám hogy a 9/11-et az amcsik csinálták,amcsik ellen."
Én sem gondolnám. Ez az aberrált globalista pénzhatalmi elit érdekérvényesítése az amerikai békés állampolgárok feláldozásával a világ ellen. Fölösleges ezek esetében nemzetekről beszélni, nem tartoznak egy nemzethez sem.
Európában is vannak próbálkozások a nemzetek felszámolására...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.10.17 22:44

@mirko: a bombák is rohadt drágák azt mégis eldobálják őket...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.10.17 22:40

@mirko: money.cnn.com/2015/09/10/investing/china-dumping-us-debt/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html