Steve Bannon korábban a radikális jobboldali Breitbart News hírportál vezetője volt és Donald Trump egyik nagy támogatója, aki aktívan bekapcsolódott Trump választási kampányába. Donald Trump stratégiai főtanácsadójaként lett a Fehér Ház munkatársa, s az elnök a Nemzetbiztonsági Tanácsba is delegálta.

Bannont a republikánusok körében is több politikus ellentmondásos személyiségnek tartja, elsősorban radikális megnyilvánulásai miatt. Amikor Trump elnök a Nemzetbiztonsági Tanácsba delegálta, a kinevezést erős kritikák kísérték, az elnök azonban mindig védelmébe vette stratégiai főtanácsadóját.

Amikor Michael Flynn nemzetbiztonsági főtanácsadó lemondatása után a felkért új főtanácsadó feltételként szabta Bannon elmozdítását, Donald Trump inkább Steve Bannon mellett döntött. Ám amikor Herbert McMaster, a második jelölt a nemzetbiztonsági főtanácsadó posztjára, szintén Bannon elmozdítását szabta feltételként, Donald Trump - az amerikai sajtóban megjelenő hírek szerint -  már beadta a derekát.

A Bannon eltávolítását először jelentő Bloomberg hírügynökség információi szerint McMaster most kezdte meg a Nemzetbiztonsági Tanács átszervezését, s ennek keretében kerülhetett sor Steve Bannon szerepének újraértékelésére. Bannon ezentúl belbiztonsági kérdésekben ad tanácsokat az elnöknek.

A Nemzetbiztonsági Tanács szerdán kezdődött átszervezése keretében McMaster az eddiginél jóval nagyobb hatáskört kapott nemzetbiztonsági kérdésekben. Ezentúl az Országos Hírszerzési Igazgatóság (NSA) vezetője, azaz az amerikai hírszerzés csúcsvezetője Dan Coats és a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője, Joseph Dunford tábornok is rendszeresen részt vesz a Nemzetbiztonsági Tanács munkájában.