Trump már a vesztes választás utáni időkre készül

Donald Trump republikánus elnökjelölt választási veresége esetén állítólag saját televíziót akar létrehozni.
MTI, 2016. október 17. hétfő, 20:20

A hírt a hétfői brit The Financial Times című lap közölte, felmelegítve az amerikai sajtóban korábban megjelent - de a republikánus elnökjelölt által cáfolt - információkat a Trump televízió létrehozásáról. Erről korábban először a Vanity Fair című folyóirat adott hírt, majd foglalkozott vele a The Washington Post is.

Trump szóvivői, majd szeptemberben maga Trump is cáfolta az információt a The Washington Postban. Donald Trump veje, Jared Kushner informálisan tárgyalt a médiaipar egyik befolyásos szereplőjével arról, hogy a novemberi elnökválasztás után létrehoznának egy Trump televíziót.

Kushner, aki az amerikai sajtó hírei szerint egyre befolyásosabb szerepet játszik Trump kampányában, az elmúlt hónapokban felvette a kapcsolatot az elsősorban médiaügyekkel - vásárlásokkal, fúziókkal - foglalkozó LionTree nevű beruházási bank alapítójával, Aryeh Burkoff bankárral. Arról tárgyalt vele, hogy a republikánus elnökjelölt azon gondolkodik, hogyan adjon hangot a választási kampányban őt támogatóknak. Donald Trump ugyanis úgy gondolja, hogy híveinek tábora egész mozgalmat hívott életre.

Az igatlanfejlesztő Jared Kushner egyébként jelenleg is laptulajdonos: a New York Observer című hetilap az ő tulajdonában van.

HOZZÁSZÓLÁSOK