A rendelkezés amerikai állampolgárok alkalmazását írja elő szövetségi munkahelyeken és kormányzati állásokban. Döntésével az amerikai elnök a külföldiek munkavállalását biztosító H-1B típusú vízumokkal történő visszaéléseknek szeretné elejét venni.

"Az elnök ma egyszer s mindenkorra elkötelezte magát a vízumprogramunkkal történő visszaélések ellen" - magyarázta a lépést Mike Pence alelnök

Hétfőn Trump azonnali hatállyal leváltotta az 1933-ban, még Franklin Delano Roosevelt elnök által életre hívott Tennessee Valley Authority (TVA) nevű, knoxville-i állami áramszolgáltató vállalat vezetőjét, mert azt tervezte, hogy műszaki feladatainak mintegy 20 százalékát kiszervezi külföldi székhelyű vállalatoknak. Ezzel több mint kétszáz amerikai munkahelye került veszélybe.

Mike Pence a rendelet bejelentésekor azt mondta, a dokumentum aláírása közben informálták a Fehér Házat, hogy a TVA elnök-vezérigazgatója, Jeff Lyash "jelezte erőteljes szándékát" arra, hogy mégsem valósítja meg a kiszervezési tervet.

A mostani dokumentum kapcsán fontos kiemelni, hogy ez nem az illegális bevándorlás ellen irányul. A vízummal dolgozó külföldiek alkalmazásának korlátozása különösen a tech szektor számára lenne fájdalmas, amelyek korábban jelezték is, hogy nem támogatják a lépést. Trump vélhetően most ezért a szövetségi cégeknél vezette be az intézkedést.