Trump őrült nagy késésben van - behozza-e valaha?

Donald Trump az amerikai kongresszus előtt kedden elmondott beszédével nyolc hónap késésben van. Békülékeny, a választók széles rétegeinek címzett mondanivalóját a Republikánus Párt tavaly júliusi konvencióján kellett volna elmondania, amikor megköszönte jelölését az USA elnöki tisztségére.
Komócsin Sándor, 2017. március 5. vasárnap, 19:11

Donald Trump, az USA elnöke negyven nap feltűnően rossz és kaotikus kormányzás után lépett az amerikai kongresszus két házának politikusai elé, hogy elmondja bemutatkozó beszédét. Ezúttal nem melegítette fel választási ígéreteit, nem ostorozta a médiát és tartózkodott egyéb nehezen értelmezhető megjegyzéseitől is. Egy szóval egy normális beszédet mondott, amellyel mindkét nagy párt híveit és az érdeklődő független választókat is megcélozta.

Ha néhány napig tartózkodik sokat vitatott twitterüzeneteitől is, akkor sokan megnyugodhatnak, hiszen úgy láthatják, hogy az Egyesült Államok elnöke képes a posztjához illő fegyelmezettséggel végezni a dolgát. A rossz hír az, hogy erről nyolc hónappal ezelőtt, pártja elnökjelölő konvencióján kellett volna meggyőznie hallgatóságát - véli Jonathan Bernstein, a Bloomberg publicistája, politológus egyetemi professzor.

Másról kellett volna szólnia

Az USA elnökének másról kell beszélnie azokon a ritka alkalmakon, amikor átfogó programját ismertetheti a legszélesebb nyilvánosság előtt. A következő év törvénykezését megalapozó törekvéseit kellett volna világossá tennie, mégpedig kellően konkrétan. Adózásról, egészségügyről, bevándorlási politikáról, infrastruktúra-fejlesztésről kellett volna beszélnie túl a lózungok szintjén.

Hiányoztak azonban a részletek, ami csak akkor nem lett volna baj, ha az elnökhöz hasonlóan szintén republikánus kongresszus határozottan menetelne előre a párt prioritásainak megfelelő törvények elfogadtatásában. Csakhogy erről szó sincs.

Beszélt ugyan az elnök arról, hogy milyen választási ígéreteit teljesítette kormányzásának első napjaiban, ám ezzel valójában nem sokat mondott. Azokra az végrehajtási utasításokra, rendeletekre célzott, amelyekben ígéretet tesz arra, hogy megtartja az ígéreteit. Ezek, ugye, nehezen tekinthetők a kormányzati munka eredményeinek.

Vattacukor

A kormányzás a választásról szól. A kongresszus két háza előtt Trumpnak azt kellett volna megmutatnia, mit választ az előtte álló lehetőségek közül. Erről azonban szó sem volt. Egy órán át tartó beszédében felszolgált egy jó adag vattacukrot - véli a Bloomberg publicistája. Bizonyára sok elismerést kap majd azért, hogy végre nem látszott bohócnak - legalább egy este erejéig.

Semmit sem kínált azonban arra, hogyan mozdítaná ki a törvényhozást a holtpontról, ahova jutott. (A republikánus többség például szívesen felszámolná a szegények egészségbiztosítását, az Obamacare-t, ám ez még a republikánus szavazók jelentős részét is felbőszítette - a szerk.)

Semmi

Nem állt elő elképzeléssel az elnök azzal kapcsolatban sem, hogyan oldaná fel azt az ellentmondást, amely adócsökkentési ígéretei és a nagy infrastrukturális beruházási kezdeményezése között áll fenn. Hogyan jön ki a kevesebb bevételből több kiadás matekja? Ráadásul a republikánusok kongresszusi vezetői jelezték, hogy nem támogatják az utóbbit. Trump nem javasolt semmit ennek az ellentétnek a feloldására.

Alig valamit hallhattunk a külpolitikáról, a nemzetbiztonságról vagy a kereskedelempolitikáról. Trump ismét emlegette a radikális iszlamista terrorizmust és panaszkodott amiatt, hogy a világ országai egyoldalú hasznot húznak az USA-val folytatott kereskedelemből.

Nem világosította fel azonban hallgatóit arról, milyen kereskedelmi egyezményeket akar vagy hogyan módosítaná a meglévőket, amelyeket inkorrektnek tart. Az Iszlám Állammal kapcsolatban annyit árult el, hogy utasította a Pentagont, dolgozzon ki új tervet a terrorszervezet legyőzésére.

Nem sok

Trump kijelentette, hogy az elcsépelt vitákat már lefolytatták az amerikai politikai közélet különböző meggyőződési szereplői. Ennek alapján a legtöbb, amit a beszéd alapján feltételezhetőnk, hogy az elnök ígéretet tett arra: nem folytatja tovább ezeket.

A kampányban, a hatalomátvétel időszakában és a kormányzásának első hónapja alatt elvesztegetett idő után nem fog erre több energiát elpazarolni - értékeli az elnöki szónoklatot a Bloobmerg politológus szakírója. Kiderül, beteljesíti-e ezt az ígéretet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Winter, 2017.03.06 17:47

Nagy kuss lett ám, mióta kiderült, hogy a fél Demokrata Párt találkozott az orosz nagykövettel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.03.06 14:27

@na4:

te tudod - és ha tudod, mondod is.

mert te egy olyan vagy...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2017.03.06 14:14

@na4:
Pedig de.
...legalábbis az újságíró szempontjából: ha akkor mondja ezt el, akkor ma Clintonné az elnök....;)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.03.06 12:11

Blabla, dehogy van késésben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Szalay_Miklos, 2017.03.06 11:04

Apropó Trump, tessék egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

http://egyvilag.hu/temak.shtml#temaid076

(A legfelső sor a kép tetején, "Demokrácia és diktatúra". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html