Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A semmilyen hivatalos bizonyítékot fel nem mutató vádaskodás alapja egy, a Breitbart News nevű híroldalon leközölt cikk, amely azzal vádolja az Obama kormányt, hogy még az után is titkos eszközökkel figyelte meg Trump csapatát, hogy kiderült, erre semmilyen jogalapja nincsen. A valóságban annyi történt, hogy az FBI azt vizsgálta, van-e kapcsolat az oroszok és a republikánus kampány között - olvasható a portálon.

A törvényi lehetőségek megengedik, hogy a FISA (Foreign Intelligence Surveillance Act, külföldi hírszerző tevékenység megfigyelése, nagyjából) nevű törvény nevében szimplán a gyanú alapján, konkrét bizonyíték nélkül is dolgozhassanak a nyomozók, ráadásul úgy, hogy ne kelljen senkinek se bejelenteniük - pont azért, hogy hivatali aktatologatással ne veszítsenek időt és ne ijesszék el a külföldi kémeket.

Trump, pontosabban az alt-right kötődésű, többször bizonyítottan hamis híreket terjesztő Breitbart News szerint az volt a probléma, hogy az FBI egy korábbi vizsgálatban azt állapította meg, hogy a megfigyelni kívánt, a New York-i Trump Towerben elhelyezett szerver és az bizonyos orosz bankok között nincs kapcsolat, később mégis fenntartották a megfigyelést. A Breitbart és Trump értelmezése szerint ez csak és kizárólag azért történt, hogy a demokrata elnökjelölt Hillary Clinton előnyhöz juthasson.

Trump további posztokban hergelte magát, olyanokat írva, hogy "egy jó ügyvéd sokat ki tudna hozni abból, hogy Obama elnök októberben, a választás előtt nem sokkal lehallgatta a telefonomat", illetve hogy "milyen mélyre süllyedt Obama azzal, hogy lehallgatta a telefonjaimat a nagyon szent választási eljárás alatt. Ez Nixon/Watergate. Rossz (vagy beteg) fickó!".

Trump ezen kívül még megírta, hogy Arnold Schwarzenegger nem kilépett egy tévéműsorból, hanem kirúgták a rossz nézettség miatt, de Trumpnak ehhez sem volt köze.