Trump tanácsadója és a washingtoni külügy is fogadta a CEU rektorát

Michael Ignatieff, a CEU rektora Washingtonban találkozott több fontos tisztviselővel, és az amerikai kormányzat és kongresszus számos tagja fejezte ki neki aggodalmát az új magyar felsőoktatási törvény miatt - írja az Index.
Domokos Erika, 2017. április 6. csütörtök, 19:46
Fotó: AFP

A CEU közleményéből kiderül, hogy Ignatieff találkozott többek között Thomas A. Shannonnal, a külügyminisztérium politikai ügyekért felelős külügyi államtitkárával is. Shannon Trump beiktatása után egy ideig a külügyminiszteri feladatokat is ellátta Rex Tillerson kinevezéséig - olvasható az Indexen.

Beszélt Fiona Hillel, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának tagjával, európai és orosz ügyekért felelős elnöki tanácsadóval,
Hoyt Yeevel, eurázsiai és európai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettessel, valamint Karen Donfrieddel, a német Marshall Alapítvány elnökével is.

Ignatieff a képviselőházi és szenátusi demokratákkal és republikánusokkal találkozva is azt tapasztalta, hogy nagy támogatást élvez a CEU tanszabadságának védelme.

A rektor hétfőn Berlinbe utazik, hogy ismertesse a CEU helyzetét a német politikusokkal, egyetemi vezetőkkel, alapítványokkal és a médiával.

Bécs várja a CEU-t
Bécsbe költöztetné a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetemet (CEU) az osztrák kancellár - jelentette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség az MTI szerint. Az osztrák kancellári hivatal a nap folyamán a hírügynökségnek megerősítette, hogy
Christian Kern osztrák kancellár kapcsolatra lépett és tárgyalásokat kezdett Soros Györggyel a CEU Bécsbe költöztetéséről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2017.04.06 21:07

@Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto:
Hibbant mondj valami újabbat, ne csal a Facebookról letiltott 888 böszme szövegét visszhangozzad.
Futottak már a jobber patkányok és futni fognak. Készülsz? Orbánnak annyi!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.04.06 20:54

@becquerel: Visítanak a süllyedő liberálbolsevik hajó patkányai...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

becquerel, 2017.04.06 20:45

Yessssss! :)

Orbán, game over!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html