Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A képviselők kis többséggel, 217:213 arányban szavazták meg az Obamacare visszavonását. A demokraták közül senki sem szavazott a törvény mellett a CNN szerint, és húsz republikánus is elutasította a régi törvény visszavonását.

A képviselőházi szavazás után az Obamacare visszavonása a szenátus elé kerül, ahol - elemzők szerint - még nagy vita várható róla. Ha a szenátorok is igent mondanak, akkor ez utat nyithat a Trumpcare-nek elnevezett, republikánus egészségbiztosítási törvény megtárgyalásához, illetve elfogadásához - írja az MTI.

Ujjongás és kitörő öröm a republikánusoknál

A republikánus képviselők ujjongva, tapsolva és énekelve fogadták a szavazás eredményét, amely - bár mind a Fehér Ház, mind a házelnök azt jósolta, hogy megszavazzák a visszavonást - az utolsó pillanatig kétséges volt. Maga Trump elnök egész héten személyesen egyeztetett republikánus képviselőkkel, hogy meggyőzze őket az Obamacare visszavonásáról.

A szavazás eredményét Donald Trump és Paul Ryan házelnök nagy győzelmeként értékelték. Trump a választási kampányában azt ígérte, hogy visszavonatja az egészségbiztosítási törvényt, és újat terjeszt a kongresszus elé. Ez most meg is történt, de az elsőként beterjesztett változatot március 24-én, éppen a szavazás előtt, visszavonták, mert kiderült, hogy nem volt hozzá elegendő republikánus voks. Ezután a republikánusok néhány részleten változtattak és újra benyújtották a javaslatot.

Az első kudarc után a republikánusok néhány részletben változtattak a javaslatukon, egyebek mellett egy olyan módosítás is belekerült, mely 8 milliár dollárt biztosít a következő öt évben azon amerikaiak megsegítésére, akik már valamilyen betegségben szenvednek.

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) számításai szerint a törvény az eredeti formájában 24 millióval kevesebb biztosítottat és 337 milliárd dolláros megtakarítást eredményezett volna a költségvetés számára.

Vége a megfizethető ellátásnak

A republikánusok által most megszavaztatott egészségügyi törvény egyebek mellett az Obamacare-ben a biztosítási díjakhoz és jövedelemhez kötött támogatások helyett főleg életkorra és a megvásárolt biztosításra alapuló adóvisszatérítéseket ad, ami kritikusok szerint pont az alacsony jövedelműeket fogja nagyon nehéz helyzetbe hozni és a gazdagoknak kedvez.

Az új törvény megszünteti az éves 30 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelműek juttatását, amelyet az ellátásuk önrészének fizetéséhez kaphattak. Az Obamacare-ben részt vevők több mint fele kapott ilyen támogatást - jegyzi meg a CNN.

A mostani jogszabályból kikerül az a követelmény is, miszerint azok, akiknek nem volt egészségügyi biztosítása, adóbírsággal számolhattak. Emellett az a kötelezettség is megszűnik, amely a legalább 50 főt foglalkoztató vállalatokat arra kötelezte, hogy az alkalmazottainak fizesse az egészségügyi biztosítását. Ennek nem teljesítése szintén büntetést vont maga után.

Most a biztosítók kapnák meg azt a lehetőséget, hogy 30 százalékkal megemeljék azoknak a biztosítását, akik legalább 63 nappal hagyják lejárni azt. Ezt a felárat egy évig számolhatnák fel, és csak egyéni vagy kiscsoportos biztosításokra vonatkozna.

Kitettebb biztosítottak

Az új törvény az államoknak lehetőséget adna arra, hogy a biztosítók az ügyfél egészségügyi előélete alapján állapítsák meg a biztosítási összeget. Azok számára, akik hagyják lejárni a biztosításukat, az államoknak kellene egy olyan kockázati közösséget létrehozniuk, amely esetenként segítene azoknak, akiknek magasabb biztosítási összeget kell fizetniük. Az új törvény 138 milliárd dollárt különít el 2026-ig arra, hogy segítse az államokat és a biztosítókat a díjak csökkentésében és a már valamilyen betegségben szenvedők számára felállítandó nagykockázatú csoportok létrehozására.

A törvény eltörli a gazdagokra, a biztosítókra, vényköteles gyógyszergyártókra és másokra kivetett úgynevezett Obamacare-adót és eltörli a Barack Obama korábbi elnök által bevezetett, a megfizethető ellátásról szóló egészségügyi reformtörvényt, az Affordable Care Act (ACA) néven futó jogszabályt, ami arra kötelezte a biztosítókat, hogy az alapcsomag terjedjen ki a járóbeteg- , sürgősségi- , kórházi- és anyasági ellátásra, a mentális egészség és kábítószerhasználat kezelésére, vényköteles gyógyszerekre, rehabilitációs szolgáltatásokra, laboratóriumi vizsgálatokra, megelőzésre és gyermekgyógyászati ellátásokra, továbbá a biztosítók számára megtiltotta, hogy elutasítsák azokat az ügyfeleket, akik már valamilyen betegségben (például cukor- vagy rákbetegség) szenvednek.

Vagyis lehet, hogy valamivel csökkennek majd a biztosítási díjak és az ügyfelek szabadabban válogathatnak a csomagok között, de nehezebb lesz átfogó biztosítást venniük és gyengül a már valamilyen betegségben szenvedők védelme - jegyzi meg a CNN.

Nagy spórolás a szegényebbeken

Emellett az új törvény jelentősen visszavágja a szintén az alacsonyabb jövedelműek által igénybe vett Medicaid szövetségi támogatását - a Kongresszusi Költségvetési Hivatal számításai szerint a szövetségi kormányzati, Medicaid-kiadásokat 25 százalékkal csökkenti 2026-ra. Az új törvény a Medicaid ügyében a szövetségi kormány felelősségét lényegében az államokra tolja, amelyeknek forráshiány miatt lényegében nem lesz más választásuk, mint a juttatásokat csökkenteni. További szigorítás lesz, hogy az államok fix összeget fognak erre kapni, amely akkor sem emelkedik, ha esetleg gazdasági válság miatt a belépők köre bővülne.

Az idősebbeknek megugrik a biztosítási költség

Az Obamacare a biztosítók számára meghatározta, hogy nem számolhattak fel magasabb díjat az idősebb belépőknek, mint a fiatal ügyfelek díjának háromszorosát. A mostani törvény lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy az 50-es és 60-as éveikben járóknak a fiatal ügyfelek díjának akár ötszörösét számolják fel. Sőt, államok ezen túl a biztosítók számára azt is lehetővé tehetnék, hogy még ennél is magasabb összeget számoljanak fel az idősebb ügyfeleknek.

A CNN szerint az Obamacare által bevezetett szabályok közül egyvalamit nem érint az új törvény, mégpedig azt a lehetőséget, hogy a gyerekek a szüleik biztosításán legyenek biztosítva 26 évek korukig.