Tudta? Orbánék pénzt adnak egy olasz templom helyreállítására

Akár már egy hónap múlva elkezdődhetnek a közép-olaszországi Tolentinóban a földrengésben megsérült Szent Szív-templom helyreállítási munkái, amelyhez a magyar kormány 150 millió forinttal járult hozzá - mondta el Andrea Carradori, a Szent Szív társaság perjele az MTI-nek.
Szász Péter, 2017. február 27. hétfő, 17:14

A templomot működtető társaság vezetőjeként Andrea Carradori közölte, hogy a Magyarországról ígért pénz megérkezett. Már ez is meglepetésnek számít Olaszországban, hogy egy ígéretet ilyen pontosan és gyorsan teljesítettek, mivel az olaszoknál más a gyakorlat, a földrengés utáni újjáépítéshez ígért segítségek hosszadalmasan és nem mindig az ígért mértékben érnek célba.

Jelenleg a Szent Szív társaság Marche tartomány műemlékvédelmi felügyeletével egyezteti a helyreállítási terv utolsó részleteit. Hiába van szó adományról, a helyreállítási munkákra pályázatot írtak ki. "A tervek szerint a munka akár egy hónapon belül elkezdődhet, és reményeink szerint október-novemberre ismét megnyithatjuk templomunkat" - jelentette ki Andrea Carradori. A templom homlokzatát már felállványozták, mivel a folyamatos utórengésekben továbbrepedt, és attól tartanak, hogy teljesen elszakadhat a tartófalaktól.

A Tolentino központjában álló Szent Szív-templom az október 30-i földrengésben károsult meg. A templom és a szomszédos sekrestye falai és boltívei mind végigrepedtek, a latin feliratú márványtáblák és díszítések darabokra törtek, az épületegyüttes omlásveszélyessé vált és azóta nem látogatható. A misét egy szomszédos közösségi teremben mutatják be.

Néhány héttel később Andrea Carradori, aki egyben a helyi iskola zenetanára is, segítségkérő levelet írt Orbán Viktornak. A magyar kormány karácsonykor jelentette be, hogy segítséget nyújt.

A templom azóta a január 18-i földrengésben további károkat szenvedett.

Andrea Carradori hangsúlyozta, hogy Magyarország segítsége mélyen érintette Tolentino egész lakosságát: "Tolentino nevében mondhatom, a város közös reménye, hogy mielőbb találkozhatunk Orbán Viktorral és személyesen tudjuk kifejezni köszönetünket a magyar miniszterelnöknek". Hozzátette, hogy levelet kapott a Vatikánból, a szentszéki államtitkárságról, amely elismerően írt a szolidaritási kezdeményezésről, amellyel egy EU-tagország egy másikat segít egy tragédiában.

Andrea Carradori elmondta, hogy a januári veronai magyar autóbuszbaleset napjaiban rögtönzött templomtermükben mutattak be misét az áldozatokért és a sebesültekért.

HOZZÁSZÓLÁSOK