Gyakran kapják meg kritikaként a luxusmárkák azt, hogy megfizethetetlenül drágák, az utóbbi időszakban azonban mintha némi alapja is lenne ezeknek az észrevételeknek. Legutóbb Kanye West kritizálta élesen a Louis Vuittont, igaz a rapperben némi sértettség is dolgozhatott, hiszen a franciákkal 2009-ben bemutatott közös kollekciója kapcsán sikerült összeveszniük. Az pedig már tényleg megmosolyogtató, hogy West a Louis Vuitton bojkottjára szólította fel rajongóit.

A drágaság fogalma, mint olyan, persze meglehetősen szubjektív, az amerikai rappernek ugyanakkor igazat kell adni abban, hogy a luxusmárkák jellemzően jóval többet kérnek el ma portékáiért, mint pár évvel ezelőtt. Az ok a kereslet-kínálat elvében keresendő: a frissen meggazdagodott és a luxusra kiéhezett ázsiaiaknak mindegy, hogy egy Louis Vuitton táskáért két, vagy háromezer dollárt kell-e fizetni, az adott márka profitjának viszont annál inkább számít. Az az Exane BNP Paribas felmérése szerint a Louis Vuitton látványos logót mellőző táskái 13 százalékkal lettek drágábbak csak az idei év első kilenc hónapjában, a drágulás pedig nem korlátozódik egyetlen márkára. A 2010-ben 2650 dollárba kerülő Chanel Jumbo Flap táskáért például most 4900 dollárt kell fizetni, egy közepes méretű Lady Dior ára pedig pár év alatt kétszeresére nőtt, így jelenleg közel négyezer dollárt kell érte fizetni.

A Bloomberg által megkérdezett luxusmárkák zöme nem kívánta indokolni az áremelést, akik mégis, azok az alapanyagok drágulására és az árfolyamokra hivatkoztak - mindkettő lehet igaz, ilyen mértékű áremelésre ugyanakkor nem magyarázat. Mindez alapesetben nem okozna gondot, de vannak arra utaló jelek, hogy a luxusmárkák kezdik túlzásba vinni az áremelést: az LVMH divatrészlegének forgalma 3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, amit a Kering az utóbbi négy év legkisebb növekedésével zárt. Ezek még nem kimondottan aggasztó jelek, csupán olyanok, amikre nem árt odafigyelni, ráadásul akad ellenpélda is. A legendásan drága Hermès például már novemberben teljesítette az idei évre kitűzött forgalmát, 2013-ban így a visszafogott becslések szerint is legkevesebb 10%-kal lesz efelett.

Hogy mindezek után számíthatunk-e arra, hogy olcsóbbak lesznek a Louis Vuitton táskák? A válasz egyértelmű: nem. Arra viszont van esély, hogy - legalábbis egy ideig - nem lesz ennél drágább.