Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Azt, hogy a kínai hadsereg erői jelen vannak Sencsen városában, már napok óta lehet tudni. A most nyilvánosságra hozott holland felvételen már látszik az is, hogy a kínai haderő intenzíven gyakorlatozik a Sencsen-stadion gyepén. A riporter megpróbált felvételt készíteni a stadion bejáratánál is, de azt katonák biztosítják - írta az 444.hu.

Sencsen szubtartományi város határos a különleges igazgatású jogokkal bíró Hongkonggal, ez a határváros Hongkong és Kína között. Hongkong városállam ugyan Kínához tartozik, de önálló közigazgatással rendelkezik.

Tíz hete tartanak tüntetések Hongkongban: június 9-én és 16-én is több mint 1 millió ember ment utcára, miután Carrie Lam hongkongi kormányzó egy olyan módosítást nyújtott volna be a jogszabályhoz, amely alapján Kínának és Tajvannak is kiadhatnának gyanúsítottakat. Kína a félelmek szerint visszaélne a jogszabály módosításával, és tömegesen kérvényezne kiadatásokat korábbi ügyekben is - írta a portál.

A kormány két hete már megüzente a demonstrálóknak, hogy ne játsszanak a tűzzel.