Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A finn rendőrkapitányság vasárnap Twitter-közleményében tájékoztatott arról, hogy sikerült kihallgatnia a merénylőt és hétfőn fogja kérni a bíróságtól a marokkói férfi előzetes letartóztatását - írta az InfoRádió.

Röviddel a közösségi portálon megjelent közlemény előtt a finn rendőrség még arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudta szóra bírni a feltételezett elkövetőt, de a többi négy gyanúsított kihallgatása folytatódik és ők hajlandóak arra, hogy a rendőrséggel együttműködve mindent tisztáznak.

Egyelőre nem tisztázott az utóbbi négy ember szerepe a késeléses merényletben és még arról sincs döntés, hogy a rendőrség kérni fogja-e hétfőn az előzetes letartóztatásukat. Azt is közölte a rendőrség, hogy a merénylettel összefüggésben több helyszínen tartottak házkutatást különböző finnországi településeken.

A támadó péntek délután megölt két embert, nyolcat pedig megsebesített a Helsinkitől 150 kilométerre nyugatra fekvő Turku városában. A rendőrök lábon lőtték és őrizetbe vették. Mindkét halálos áldozat finn volt, de a sérültek között vannak külföldiek is, két svéd és egy olasz állampolgár. A finn hatóságok terrorista indíttatású gyilkosságként kezelik az ügyet.

Nőket támadott

A 18 éves marokkói férfi tavaly tavasszal érkezett Finnországba, a rendőrség szerint a támadáskor szemlátomást nőket választott célpontnak, a két halálos áldozat, valamint a nyolc sebesült közül hat nő volt.

Az MTV finn tévécsatorna névtelenül nyilatkozó forrásokra hivatkozva közölte, hogy megtagadták tőle a menedékjogot, de a rendőrség ezt nem kívánta kommentálni, csak annyit közölt, hogy "részese volt menedékjogi eljárásnak" és a turkui befogadó központban lakott. A megsebesített támadón kívül a finn rendőrség még négy, vele kapcsolatban álló marokkóit vett őrizetbe, még egy ember ellen pedig nemzetközi körözést adott ki.

Nem kaptak figelmeztetést korábban

Korábban a rendőrség semmilyen velük kapcsolatos figyelmeztetést nem kapott. Az utcai késelés után azonnal fokozták a biztonsági intézkedéseket szerte az országban, kiváltképpen a vasútállomásokon és a helsinki repülőtéren. Vasárnap szerte Finnországban egy perc néma csönddel emlékeztek meg a pénteki merénylet áldozatairól.

Helyi idő szerint tíz órakor elcsendesült mindent, és megkongatták a templomok harangjait, majd az áldozatok emlékének szentelt gyászmiséket tartottak. A Turku város főterén tartott megemlékezésen emberek sokasága gyűlt össze, egyházi és rendőrségi elöljárók virágokat és gyertyákat helyeztek el a téren lévő emlékműnél (a támadás helyszíne még vasárnap reggel is zárva volt, a nyomozóhatóságok folytatták a helyszíni szemlét).

Fotó: AFP PHOTO/Lehtikuva/Linda Manner