Tusk februárban megegyezne Londonnal

Februárban megállapodást remél Nagy-Britannia esetleges uniós kilépésének megakadályozása érdekében az Európai Tanács elnöke.
portfolio.hu, 2015. december 7. hétfő, 19:18
Fotó: Reuters

Donald Tusk levelet küldött az Európai Tanács december 18-19-i ülésén részt vevő tagállami vezetőknek, amelyben tájékoztatta őket, hogy három olyan területen is jelentős haladást értek el, amelynek a reformjáról a londoni kormány tárgyalni akar az unióval.

A volt lengyel miniszterelnök ugyanakkor megjegyezte: egyelőre nincs egyetértés a negyedik kérdést, a brit kormányfő azon követelését illetően, hogy az országba más EU-tagállamokból érkező munkavállalók négyévi folyamatos, bejelentett munkaviszony után férhessenek csak hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.

Nagy-Britannia esetleges európai uniós távozásának kérdése szerepelni fog a decemberi csúcstalálkozó napirendjén. "Az Európai Tanács decemberi csúcstalálkozóján választ kell adni az ezen folyamattal kapcsolatos összes politikai dilemmára. A lényegi politikai tárgyalásokra alapozva képesnek kell rá lennünk, hogy előkészítsünk egy, februárban véglegesen elfogadásra kerülő konkrét javaslatot" - írta Tusk a hétfőn nyilvánosságra hozott levelében.

A tanács elnöke mielőbbi megállapodást sürgetett, hozzátéve, hogy a Nagy-Britannia uniós tagságával kapcsolatos bizonytalanság komoly destabilizációs tényezőt jelent. Donald Tusk szerint bár az egyeztetések nem egyszerűek, a felek mindegyike részéről erős az akarat, hogy megoldást találjanak a problémára.

2017 végéig népszavazást tartanak Nagy-Britanniában az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

David Cameron brit miniszterelnök egyebek közt azt írta a kormánya reformjavaslatait részletező novemberi levelében, hogy az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlást a tagállamok gazdasági fejlettségéhez kell kötni, nevezetesen, hogy az elmaradottabbak ne élvezhessék ezt, míg nem zárkóznak fel eléggé a fejlett tagokhoz. Cameron levelében követelte, hogy Nagy-Britanniára ne vonatkozzék az EU-integráció mind szorosabbra vonásának szerződéses kötelme és kifejtette, hogy a brit kormány a szociális ellátás szigorításával is korlátozni akarja az uniós bevándorlást.

Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból megrázná a közösséget, hiszen az EU egyik legnagyobb gazdasága és az egyik legnagyobb haderővel rendelkező tagállama távozna.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK