Ugrott a svájci frank - elképesztő veszteség a jegybanknál

A svájci jegybank (SNB) pénteken tette közzé, hogy az első háromnegyed évben 8,5 milliárd frankos (jelenlegi árfolyamon több mint 1700 milliárd forintos) veszteséggel zárt, főként a nemzeti deviza felértékelődése miatt.
NAPI, 2010. november 12. péntek, 08:13
Fotó:

A január-szeptemberi időszakban jelentős mértékben gyengültek a főbb devizák a svájci frankhoz képest: 2009 végéhez viszonyítva az euró bő 10, a dollár pedig több mint 5 százalékot veszített.

Az SNB jelentése szerint a svájci frank felértékelődése az időszak során 21,2 milliárd frankos veszteséget hozott a jegybanknak. Ez az átszámítva mintegy 4300 milliárd forintos mínusz nagyjából megfelel az idei magyar költségvetésbe betervezett áfa és szja összegének.

Javították a képet ugyanakkor az 1040 tonnára rúgó aranytartalékok (itt az értéknövekedés 4,6 milliárd frankra rúgott), a devizabefektetéseken elért 6,6 milliárdos nyereség, valamint a stabilizációs alap 1,2 milliárdos többlete.

Az említett 21,2 milliárdos veszteség és a 6,6 milliárdos nyereség eredményeként - a kerekítéseket is figyelembe véve - 14,7 milliárd frank mínusz keletkezett az SNB devizapozícióin, az egy évvel korábbi 3,1 milliárdos többlet után.

HOZZÁSZÓLÁSOK