Új bűnbakot talált Trump a választási botrányban

Hónapok óta vizsgálják az amerikai hatóságok, hogy a választások előtt kik törték fel Hillary Clinton demokrata elnökjelölt levelezését. Bár a szakemberek szerint az orosz titkosszolgálatokhoz közeli hackerek voltak az elkövetők, Donald Trump szerint Kínából intézték a támadást.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 29. szerda, 10:50

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren bejelentette, hogy a kínaiak törték fel Hillary Clinton levelezését 2016-ban, és nem az oroszok. Szokásához híven azt nem közölte, hogy ezt az állítását mire alapozza, csak annyit állított, hogy egy jelentésben szerepelt ez. Gyorsan kritizálta is az FBI-t, hogy rossz nyomon jár - írja a 444.

A kijelentése azért gyanús, mert az amerikai hatóságok vizsgálatai alapján egyre egyértelműbb, hogy fia és a már elítélt volt kampányfőnöke a választás előtt találkozott egy orosz ügyvédnővel, ahol egyeztettek arról, milyen terhelő adatok lehetnek az oroszoknál Hillary Clintonról. Az ügyvédnő még el is dicsekedett azzal, hogy kiváló kormányzati kapcsolatai vannak.

A 2016-os elnökválasztási kampány idején a demokrata párt rengeteg levele került nyilvánosságra, amelyeket az amerikai szolgálatok gyanúja szerint orosz ügynökök szereztek meg. Trump kijelentése annyiban lehet valós, hogy most Clinton saját szerveiről ír, de az amerikai hatóságok az oroszokat eddig a Demokrata Párttal hozták kapcsolatba.

Az elmúlt hetekben Trump környezetéből több embert is kihallgattak a 2016-os választás eredményeinek befolyásolását vizsgáló nyomozás során. Michael Cohen, az elnök volt ügyvédje múlt héten egy manhattani bíróságon eskü alatt azt vallotta: 2016-ban Donald Trump utasította őt bűncselekmény elkövetésére azzal, hogy a választások befolyásolása érdekében fizessen annak két nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt vele. De elítélték Paul Mannafortot is, korábbi kampányfőnökét, aki illegális lobbitevékenységet is folytatott Ukrajnában.

A fotó forrása: Mandel Ngan/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sziddha, 2018.08.29 12:40

Novemberig még eljátszhatja Trump úr, a hős,a mindenhez mindenkinél jobban értő " nagy embert " . Az un félidős
választásokon elbuknak a republikánusok a kongresszusban és a szenátusban is ! Utána jöhet a Nixon formula,az
empeachment ! Egy máig ingatlanspekulánsként gondolkodó , törő-zúzó , eszetlenül blogozó elnöknél azért Amerika , az USA többet érdemel ! Egyébként meg hiába próbálja a Kínaiakra kenni, a vélhetően orosz beavatkozást,
aligha sikerül a különleges ügyészt befolyásolnia !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html