A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások következtében számos európai nagyvárosban csökkent a lég- és zajszennyezettség szintje. A szennyezettség szintje Barcelonában például a becslések szerint 62 százalékkal esett vissza, de csökkenést figyeltek meg többek között Milánóban, Londonban és Párizsban is - derül ki az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága, a United Nations Economic Commission for Europe (UNECE) összefoglalójából.

Drasztikusan megváltoztak a közlekedési szokások

A kijárási korlátozások és tilalmak számos változást hozott az emberek életstílusában, ezek közül több pedig jelentős hatást gyakorolt a mobilitásra. A közlekedési módok közül a gyaloglás és a biciklizés, például újult erőre kapott, mivel ezeknél lehetséges tartani az előírt védőtávolságot. A tömegközlekedés visszaszorulásából a biciklizés mellett profitált az autózás is, hiszen a tömeget így is jól el lehet kerülni. Az UNECE szerint a koronavírus-járvány arra is lehetőséget ad, hogy a közlekedési ágazat működését is átgondolják.

Az UNECE szerint az autók használatához való tömeges visszatéréssel a kormányok nem tudják majd teljesíteni a fenntartható fejlődés terén kitűzött céljaikat, illetve a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célokat sem. A bizottság arra hívja fel a figyelmet, hogy a közlekedési ágazatnak most lehetősége van és kötelessége is úgy újraindulni, hogy egy hatékonyabb, környezetbarátabb, egészségesebb és fenntarthatóbb rendszer alakuljon ki. Ennek érdekében egy "új normát" kell kidolgozni, amely felváltja az eddig megszokottat - igaz, egyelőre konkrét javaslatokat még nem hoztak nyilvánosságra.

Az UNECE tagországai egy munkacsoportot hoznak létre, amely kidolgozza a zöld és egészséges és fenntartható mobilitás alapelveit: a Transport, Health and Environment Pan-European Programme-ba pedig az Egészségügyi Világszervezet is beszáll.

Háttérbe szorulhatnak az autók

A fenntarthatóbb közlekedési módok térnyerését jelzi előre egy kutatás is. A Buksza (a napi.hu szerkesztőségi blogja) már korábban megírta, hogy a Kantar kutatócég felmérése szerint egy évtizeden belül átvehetik a vezetést a zöldebb közlekedési módok: 2030-ra a városokon belül többen választhatják majd a biciklit, a gyaloglást vagy a tömegközlekedést mint az autózást.

A kutatás több mint 20 ezer embert kérdezett meg a világ 31 városában a jelenlegi utazási szokásaikról és a jövőben használni kívánt közlekedési módokról. A Kantar előrejelzése szerint a következő évtizedben több mint 36 millió városlakó változtathat azon, hogyan közlekedik. A különböző közösségi szolgáltatások, például az autómegosztók és az önvezető járművek elterjedése, valamint a globálisan elöregedő lakosság miatt egyre kevésbé lesz szükség saját tulajdonú gépjárművekre.Az autózás helyébe így várhatóan egyre inkább a tömegközlekedés, a kerékpározás és a gyaloglás léphet: az előrejelzés szerint 2030-ra a városokban megtett összes utazás majdnem felét, 49 százalékát "környezetbarátabb" módon teszik majd meg az emberek, míg az autós utazások aránya a 2020-ban mért 51 százalékról 46 százalékra eshet vissza. Az utazások fennmaradó 5 százalékát pedig a taxizások és például az Uberrel megtett utak tehetik ki.