Erős atomarzenáljának köszönhetően az orosz hadsereg fölényben lesz a NATO-val szemben mire az évtized végére befejeződik a fegyveres erők technikai modernizációja - állítja Velerij Geraszimov tábornok, a hadsereg főparancsnoka. Hiába néz szembe idén recesszióval az ország gazdasága - részben az ukrán válság, részben az uniós és amerikai szankciók, részben a zuhanó olajár miatt -, a katonaság nem szenved hiányt anyagiakban.

Geraszimov úgy véli, hogy az orosz védelmi erőknek a Nyugat kitartó agressziójával kell szembeszállnia - idézte a tábornokot a Moscow Times. Ennek jegyében a költségvetés szűkös lehetőségével dacolva idén 50 új interkontinentális rakétát állítanak hadrendbe. Nukleáris arzenálunk erősítése alapfeltétele annak, hogy magas szinten tartsuk az orosz hadsereg ütőképességét - fogalmazott a tábornok. Ha ez párosul a hagyományos alakulatok fejlesztésével, akkor az USA és a NATO nem kerülhet fölénybe Oroszországgal szemben.

Körkörös védelem

A moszkvai vezetés a NATO kezét látja délkelet-ukrajnai harcokban is. Vlagyimir Putyin államfő azzal vádolta az oroszbarát szeparatisták ellen küzdő ukrán hadsereget, hogy a nyugati katonai szövetségi rendszer bábja. Az ukrán katonák így segítséget nyújtanak abban, hogy a NATO elérje régi célját, Oroszország "feltartóztatását". A feszültség részeként az orosz légierő bombázói a héten berepültek a La Manche csatorna fölé, arra kényszerítve az brit légiirányítást, hogy új útra tereljen egy civil utasszállítót.

Moszkva 2020-ig 20 ezer milliárd rubelt (286,62 milliárd dollárt) szán hadserege fejlesztésére. A beruházások részeként modernizálni akarják a fegyverrendszerek 70-100 százalékát - erősítette meg az ezzel kapcsolatos korábbi hírt Szergej Soigu védelmi miniszter. Erre rímel Geraszimov megjegyzése, miszerint a nyugati országok a katonai és nem katonai eszközök keverékével támadják Oroszországot. Ezért gazdasági, politikai és információs módszerek alkalmazására is fel kell készülniük.

Így romlik a pénz

Az oroszok jövedelmének vásárlóereje 7,3 százalékkal csökkent 2013 decembere és 2014 utolsó hónapja között - derült ki a hivatalos adatokból. Ez az első eset 2000 óta, hogy csökkennek a reáljövedelmek. A kormány várakozása szerint 2015-ben 2,8 százalékkal eshetnek a reálbérek - egyes szakértők viszont 10 százalékos zuhanás vizionálnak. A Rosstat adatai szerint az orosz átlagbér havi 32,6 ezer rubel (128 ezer forint) volt tavaly, ami nominálisan 9,2 százalékkal magasabb a 2013-asnál.