Új brit külügyminiszter: nem hagyjuk el Európát!

Elhagyjuk az Európai Uniót, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk Európát - fogalmazott Boris Johnson brit külügyminiszter Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását megelőzően hétfőn.
MTI, 2016. július 18. hétfő, 08:26
Fotó: MTI/EPA

A brit miniszter kijelentette: érvényt kell szerezni a polgárok akaratának és ki kell vezetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Ugyanakkor London "nem fogja feladni vezető szerepét Európában" - hangsúlyozta Johnson. Nagy-Britannia úgy, ahogy a múltban is, szorosan együtt fog működni Európával a kilépési tárgyalások ideje alatt és azt követően is.

A politikus önmérékletre szólította fel a török kormányt a puccskísérletet követő rendezés ideje alatt. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője érkezéskor kijelentette, hogy Törökország jövője érdekében fontos, hogy egy véres puccskísérlet és mintegy 6000 letartóztatást eredményező "kegyetlen megtorlás" idején minden körülmények között megvédjék a jogállamiság intézményét. "A demokratikus és a jogalkotó intézményeket meg kell védeni" - tette hozzá.

Bert Koenders holland külügyminiszter szerint segíteni kell Törökországot a "gyógyulási folyamatban". Meg kell előzni a szakadást, erősíteni kell a beruházásokat és meg kell védeni a jogállamiságot - fogalmazott.

Johannes Hahn, uniós bővítési biztos aggasztónak nevezte a török puccskísérletet követő bírói letartóztatásokat. "Éppen az az intézkedés volt ez, amelytől féltünk"- fogalmazott. Véleménye szerint az elbocsátási lista már készen volt, csak a megfelelő pillanatra várt a török vezetés.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter elítélte a katonai hatalomátvétel-kísérletet. "Arra kell ügyelni, hogy a török hatóságok nem vezessenek be olyan rendszert, amely visszafordítja az országot a demokrácia útján" - fogalmazott.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Unió fontos szerepet játszhat abban, hogy csillapítja a Törökországban uralkodó feszültséget és segítséget nyújthat az országnak abban, hogy a rend mihamarabb visszaálljon. "Nincs kétségem afelől, hogy demokrácia van Törökországban, de afelől sincs, hogy a jogállamiság veszélyben van" - fogalmazott a miniszter, a bírói elbocsátásokra utalva.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

aha, 2016.07.18 10:48

Folytatodik a hazudozas. Hihetetlen milyen hazug kampanyt folytat az angol politikai elit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html