Az elnökválasztáson 4,3 millió szavazásra jogosult vehet részt, a szlovákiai álladó lakhellyel rendelkező szlovák állampolgárok személyazonossági igazolványuk bemutatása alapján, a külföldön élők pedig útlevelük bemutatásával. A parlamenti választásoktól eltérően, amelyeken levélben is lehet szavazni, az államfőválasztáson csak az ország területén lévő szavazóhelyiségekben lehet voksolni.

Az államfőválasztáson rekordszámú, összesen 14, többségében függetlenként induló jelöltre lehet szavazni. A szlovák elnökválasztásokon a részvételi arány rendszerint nem magas, az előrejelzések szerint ezúttal is 50 százalék körül alakul majd.

A hatályos szlovák szabályozás szerint az új államfő első körben való megválasztásához a leadott voksok több mint felének megszerzésére van szükség, egyéb esetben második körre kerül sor, amelybe az első fordulóban legjobb eredményt elérő két jelölt jut. Az eddigi közvetlen szlovák elnökválasztásokon még nem volt példa arra, hogy már a választás első körében sikerüljön megválasztani az elnököt, s a felmérések eredményei most is azt valószínűsítik, hogy két forduló lesz.

A csütörtökön reggel életbe lépett kampánycsend értelmében a szombaton reggel héttől este tízig tartó voksolás során részvételi részeredményeket sem szabad nyilvánosságra hozni, valamint exit pollok sem készülnek. A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően egy órával, este tizenegy körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredmények vasárnap hajnalban, a hivatalos végeredmény vasárnap délelőtt várható.