Egyetértettek abban, hogy egy ICAO vezette nemzetközi és független bizottságnak gyorsan el kell jutnia a repülőgép-szerencsétlenség helyszínére a katasztrófa körülményeinek felderítésére, és a károk felmérésére" - olvasható a berlini közleményben.

A Kreml ugyancsak beszámolt a beszélgetésről, és hangsúlyozta, hogy "mindkét fél ragaszkodik az objektív és szigorú vizsgálathoz". A közlemény hozzáteszi: a német kancellár pozitív fejleménynek tartotta, hogy Oroszország kész küldötteket delegálni a vizsgálóbizottságba.

A német közleményben kiemelték, Putyin és Merkel arról is megegyezett, hogy szükség van az EBESZ, Oroszország és Ukrajna diplomatáiból álló "kontaktcsoport" mielőbbi összehívására a tűzszünet megkötése érdekében. Merkel emellett ismét felszólította az orosz elnököt, hogy használja fel az oroszbarát szeparatistákra gyakorolt befolyását a fegyvernyugvás elérésére.

EBESZ megfigyelők a roncsoknál


Közben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit beengedték egy roncsokkal borított területre, bár a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok szombaton először feltartóztatták a csoportot - jelentette a Reuters szemtanúkra hivatkozva.

A hírügynökség először arról adott jelentést, hogy a fegyveres felkelők lezárták a becsapódás helyszínét, és azt mondták a nemzetközi megfigyelőknek, hogy majd később tájékoztatják őket saját nyomozásuk eredményéről. A katasztrófavédelem helyi képviselői a Reuters szemtanúi szerint azt mondták az EBESZ-megfigyelőknek, hogy a holttestek közül többet hullazsákba tettek és kivittek a becsapódási helyszín melletti út szélére.

Később ugyanakkor a Reuters azt mondta, hogy egy roncsokkal beborított, köztük a gép egyik hajtóművét is tartalmazó területre beengedték az EBESZ-megfigyelőket, és azt is engedélyezték számukra, hogy beszéljenek a helyiekkel. Az EBESZ megfigyelői már pénteken is próbáltak bejutni a helyszínre, de végül elhagyták azt, miután a szakadárok nem engedték a zavartalan vizsgálódást.

Maradnak-e bizonyítékok?

A kijevi hatóságok korábban azzal vádolták meg a felkelőket, hogy akadályozzák a gép lezuhanásának kivizsgálását, és megsemmisítik a helyszíni bizonyítékokat. A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője, Alekszandr Borodaj szombaton azt állította, hogy nem nyúltak a helyszínhez, és nem találták meg a gép fekete dobozát sem. Ugyanakkor azt mondta, hogy szükség esetén el fogják szállítani a napon oszladozó holttesteket, ehhez Oroszországtól kért támogatást.

Kijev szerint a szakadárok lőtték le a gépet, a szakadárok viszont azt állítják, hogy az ukrán hadsereg. Barack Obama amerikai elnök pénteken azt mondta, a gépet egy föld-levegő rakétával lőtték le, amelyet a szakadárok által ellenőrzött területről indítottak.

A helyszín biztosítását és átvizsgálását - amellett, hogy a gép a szakadárok által ellenőrzött területre zuhant - nehezíti, hogy annak roncsai, illetve az utasok holttestei egy több négyzetkilométeres területen szóródtak szét.

Aggodalmát fejezte ki és nemzetközi közösség segítségét kérte a csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant - minden bizonnyal lelőtt - utasszállító gép becsapódási helyszínének biztosítása érdekében Liow Tiong Lai maláj közlekedési miniszter szombaton, aki azt is elmondta, hogy szerinte Oroszország minden tőle telhetőt megtesz ezzel kapcsolatban.

A miniszter Kuala Lumpur-i sajtótájékoztatóján azt mondta, mély aggodalommal tölti el, hogy a becsapódás helyszíne "nincs megfelelően biztosítva". Kiemelte, egyes jelek arra mutatnak, hogy a helyszínről kulcsfontosságú bizonyítékokat mozdítottak el, ami megnehezítheti a baleset kivizsgálását.

Liow arra szólította fel az érintett feleket, hogy azonnal biztosítsanak hozzáférést a helyszínhez azon malajziai szakértői csoport számára, amely szombaton érkezett Ukrajnába. "Szükségünk van a világ támogatására annak biztosítása érdekében, hogy nem bolygatják meg a helyszínt, hogy hozzáférhetünk ahhoz" - mondta.

Nem hibáztak a malájok a légtér megválasztásánál

Liow, illetve a Malaysia Airlines képviselői kiálltak amellett, hogy nem volt hibás döntés a hónapok óta konfliktuszónának számító kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék felett repülnie a gépnek. "Olyan magasságban repült (a gép), amelyet a helyi hatóságok biztonságosnak tartottak, és soha nem lépett be a légi forgalom elől korlátozott területre" - mondta a miniszter.

Liow egyébként még szombaton maga is Ukrajnába utazik. Az országba a maláj szakértői csoport mellett egy holland különítmény is megérkezett már, miután az áldozatok döntő többsége holland állampolgár volt.

Bizonyíték: oroszok indították el a rakétát, amellyel lelőtték a repülőgépet

Orosz állampolgárok működtették azt a rakétarendszert, amely a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant maláj utasszállító tragédiájáért felelőssé tehető, és az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal - állította szombaton Vitalij Najda, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elhárítási részlegének egyik vezetője.