Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szakember azt érzékeli, hogy a munka és a magánélet összeolvadását egyre kevesebben tartják károsnak. Egy nagy cég HR-vezetője már 2009-ben azt mondta neki a témáról, hogy az egyensúly érdekében biztosítani kellene a dolgozóknak a magánügyek munkahelyről, vagy munkaidőben való intézését, mert úgyis tudják, hogy otthonról is dolgozni fognak - olvasható a portálon.

Schawbel egy tanulmányra is hivatkozik, amely szerint rosszabbul teljesítenek azok, akik megváltoztatják a viselkedésüket a munka és a magánélet színterei között.

Ebben a tekintetben a dánok állnak az élen. Náluk gyakori a tetszés szerinti munkakezdési időpont, a tetszés szerint ebédszünet, és a távmunka lehetősége. (Milyen életről álmodik a magyar?)