Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vuhani koronavírus terjedési sebessége sokszorosan meghaladja a 2002-2003-ban pusztító SARS járványét - derült ki a legfrissebb adatokból, amelyeket a CNBC ismertetett. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája szerint a SARS-nak több mint hat hónapra (a 2002 novembere és 2003 júliusa között eltelt időre) volt szüksége ahhoz, hogy a kínai szárazföldön megfertőzzön 5000 embert (pontosan 5327-et), miközben a pekingi egészségügyi bizottság szerint a koronavírus február végén már 5974 betegnél tartott, azaz egy bő hónap elég volt neki, hogy átlépje az 5000-es határt.

A SARS eddig rettenetesebbnek bizonyult a halálesetek valószínűségét tekintve, hiszen a betegek hét százaléka meghalt a fertőzés következtében. Eközben a koronavírusnál egyelőre 2-3 százalék ez az arány. Ha azonban sokkal több lesz a fertőzött, akkor a kisebb aránnyal is könnyen összejöhet a SARS-járványnak megfelelő 800 halálos áldozat. Az új kórokozó gyorsabb terjedését segíti, hogy a gazdaság több mint 15 év alatt jóval nagyobbá vált, ami a közlekedés sűrűbbé válásával jár, továbbá, hogy a járvány az év elején, a holdújévi utazási szezon kezdetén robbant ki.

Gazdasági hatás

Mindebből következően a szakértők várakozása szerint a mostani járvány nagyobb gazdasági kárt okozhat, mint az akkori. A májusban pusztító SARS-járvány miatt a kínai gazdaság növekedése éves összehasonlításban 2003 második negyedévében két százalékponttal maradt el az első negyedévitől. A Nomura befektetőház mostani várakozásai szerint ez a visszaesés biztosan összejön most is, és igen valószínű, hogy nagyobb lesz az akkorinál. Egyetlen vigasztaló mondatuk van: a lassulás szerencsés esetben az akkorihoz hasonlóan csak átmeneti lesz.

További összehasonlításra ad lehetőséget, hogy tudjuk, milyen visszaesést okozott az utazásokban a koronavírus. A vasúti közlekedésben a 2019-es holdújévi forgalomtól 42 százalékkal maradt el az idei, a közútiban 25 százalékos a visszaesés. A SARS 2003 májusában az egy évvel korábbihoz képest 57 százalékos zuhanást okozott a vasúti és 45 százalékos csökkentést a közúti közlekedésben. Hiába adtak most jobb, gyorsabb választ a kínai hatóságok a járvány kitörésére, a karanténintézkedések egyben a gazdaságra is nagyobb nyomást gyakorolnak.