Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Branislav Tiodorovic epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja szerdán kijelentette, hogy a koronavírus-fertőzés ahhoz a ponthoz érkezett, amikor a polgároknak végre be kell látniuk, hogy komoly a helyzet, és felelősségteljesen kell viselkedniük - vette át az RTV információját a vajdasági Szabad Magyar Szó. A járványügyi szakember az RTS műsorában azt mondta, hogy nagyon fontos a rendelkezések betartása, mert azok is fertőzhetnek, akik semmilyen tünettel nem rendelkeznek.

Tiodorovic azt követően szólalt meg, hogy egy másik szerbiai szakértő arra figyelmeztetett: ha romlik a járványhelyzet, visszatérhetnek a karanténintézkedések. A válságstáb tagja szerint az is lényeges, hogy a szerbiai egészségházakban továbbra is működnek a Covid-rendelők. Tiodorovic arról is beszélt, hogy Belgrádban, Novi Pazarban és Vranjeban a legnehezebb a helyzet.

"A Nisi Klinikai Központban 85 páciens van, de a vírus jelenléte még nem mindenkinél biztos, várják a tesztek eredményeit" - mondta a szakember, aki szerint hamarosan javul majd a helyzet, amelyet azonban ronthat néhány esemény. Például szerbiai labdarúgó kupa döntője, a Partizan és a Vojvodina között, ide sok szurkolót várnak.

Sajtóinformációk szerint öt szerbiai futballbíró is megfertőződött koronavírussal. Mindannyian a szerb Szuperliga mérkőzésein bíráskodtak. Elkapta a vírust a vezető bíró és két segítője , akik a szerdai Partizan-Vojvodina kupadöntőn bíráskodtak volna. Rajtuk kívül megbetegedett, aki a Partizan-Crvena zvezda örökrangadót bírója.