Szerbiában vannak olyan termékek, amelyek háromszor annyiba kerülnek, mint Németországban, miközben, a szerb átlagfizetés 416 eurónak megfelelő dinár, míg Németországban 2000 euró - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.

A különbség a leginkább a babáknak és a gyermekeknek szánt termékeknél vehető észre, például a négy hónaposnál idősebb gyermekek számára gyártott babaételek esetében. Van olyan termék, amely Szerbiában 219 dinárba kerül, míg Németországban 0,75 centet, vagyis 90 dinárt kének érte. Ugyanennyit fizetnek a németek az üdítőkért, míg Szerbiában az áruk eléri a 179 dinárt.

Szakemberek szerint nem lehet racionális magyarázatot adni arra, miért kerül a szegényebb országban többe az áru, de ez megfelel az államnak is, mert így nagyobb adóbevétele származik a kiskereskedelemből . A fogyasztók tehetnének valamit, amennyiben összefognának, és vannak olyan fogyasztóvédelmi szervezetek is, amelyek felléphetnének ez ellen a jelenség ellen.

Nemrég az Index.hu is körbejárta a témát, annak néztek utána, hogy miért kell a magyar drogériákban többet fizetni egyes termékekért, mint a németekben. A lap két okot nevezett meg:

  • a magas áfát
  • és a német piac méretért. A nagyobb volumen ugyanis jóval alacsonyabb beszerzési árat eredményez.

A fotó forrása: Shutterstock