A statisztikai hivatal kedden kiadott jelentése szerint a hazai össztermék (GDP), negyedéves összevetésben, 0,7 százalékkal csökkent a második negyedévben. Elemzők 0,6 százalékos emelkedésre számítottak, miután az első negyedévben az utóbbi kilenc év legnagyobb mértékével, 2,6 százalékkal esett vissza a gazdaság - írja az MTI.

A gyászos teljesítmény mögött főleg a mezőgazdaság, a közlekedés, a kereskedelem és a feldolgozóipar hanyatlását kell keresni. Növekedett viszont a bányaipar, az építőipar, a pénzügyi ágazat és a szolgáltatások.

Szezonális kiigazítás nélkül, éves összevetésben, 0,4 százalékkal nőtt a gazdaság a második negyedévben, az első negyedévben mért 0,8 százalékos bővülés után. Elemzők 1,0 százalékos növekedésre számítottak.

A dél-afrikai rand dollárhoz viszonyított árfolyama közel 2 százalékkal gyengült a kedvezőtlen adatok közzététele után, és napi mélypontján már 15,25 randot kellett adni egy dollárért.

Az afrikai kontinens legiparosodottabb országának gazdasága az utóbbi évtized alatt alig nőtt a rossz fiskális döntések, valamint a fogyasztói és üzleti bizalmat aláásó korrupció következményeként. Tavaly 1,3 százalékkal, 2016-ban pedig mindössze 0,6 százalékkal nőtt a GDP, miközben a munkanélküliségi ráta az egekbe szökött.

A politika ott is kerékkötő

A csalódást okozó adatok újabb emlékeztetőül szolgálnak a befektetőknek, hogy milyen hatalmas kihívást jelent majd a februárban beiktatott új államfő, Cyril Ramaphosa számára a hosszú távú gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése. A korrupciós botrányokba keveredett Jacob Zumát váltó Ramaphosa azt ígérte, hogy megtisztítja a kormányzatot, leszámol a munkanélküliséggel és javítja az alapvető szolgáltatásokat.

Számos elemző a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy katasztrofális következményekkel járhat az államfő által meghirdetett és erősen vitatott földreform végrehajtása. Cyril Ramaphosa kártérítés nélkül akar földeket kisajátítani a feketebőrű többség javára arra hivatkozva, hogy így akarja jóvátenni a fajüldöző rezsim igazságtalanságait.

Képünk forrás: Gabriel Bouys / AFP