Kína katonai kiadásai tavaly meghaladták a 145 milliárd dollárt, miután nagyon sokat költöttek technológiai fejlesztésekre, egyebek mellett a pilóta nélküli robotrepülőgépek szerepének erősítésére és a kiberháború eszközeinek bővítésére - idézte a Pentagon jelentését a Reuters. Az összeg jóval nagyobb, mint a valamivel több mint 137 milliárd dollárra becsült magyar GDP.

Az amerikai védelmi minisztérium a 2013-as árak és valutaárfolyamok figyelembevételével készítette becslését. Így jött ki a 119,5 milliárd dolláros hivatalos pekingi adatnál 21 százalékkal magasabb összeg. A Pentagon minden évben készít jelentést a kongresszusnak Kína védelmi képességének alakulásáról, amelyek tanúsága szerint az ázsiai ország határozottan erősíti katonai potenciálját. Az összefoglaló készítői elismerik, hogy a tervgazdaság átláthatatlan elszámolási rendszerei miatt nehéz pontos becslést adni a kiadásokról.

Valaki nem mond igazat

A pekingi védelmi minisztérium közleményben utasította vissza a Pentagon jelentését. Az Egyesült Államok évről évre kiadja ezeket az dokumentumokat, amelyek a kínai hadsereg nevetséges bírálatát tartalmazzák, eltúlozzák az ország katonai fenyegetését - írják. A jelentés további tanulmányozása után részletes választ is is kiad a kínai kormány.

A védelmi tárca becslése csupán néhány nappal azt követően jelenik meg, hogy Chuck Hagel védelmi miniszter szokatlanul erős hangon bírálta Kínát, azzal vádolva Pekinget, hogy területi követeléseivel destabilizálja a környezetében lévő régiót. Kína magának követeli a Dél-kínai-tenger szinte teljes olajban gazdag részét, vitatva Tajvan, Vietnam, Brunei, a Fülöp-szigetek és Malajzia jogait. A Kelet-kínai-tenger két szénhidrogén-lelőhelyeket tartalmazó szigetével kapcsolatban Japánnal áll vitában.

Egyre nagyobb projektek

A Pentagon jelentése szerint a kínai hadsereg éppen ezekben a térségekben készül fel összetűzésekre. Erre utal egyebek mellett a Fülöp-szigetek környezetében tartott tavaly októberi haditengerészeti gyakorlat. Ez volt az ázsiai ország eddigi legnagyobb nyílt tengeri megmozdulása. Az amerikai szakértők szerint a kínai katonaság egyre nagyobb projekteket képes végrehajtani egyre nagyobb távolságok átfogásával.

Az összefoglaló arra is figyelmeztet, hogy erősödik a kínai kémkedés az USA diplomáciai, gazdasági, védelmi ipari tevékenységével kapcsolatban. A dróntechnológiában jelentős előrelépéseket értek el a kínaiak. Peking a jövőben képes lehet arra, hogy még az USA-nál is többet költsön a hadiipar e szektorára. A jelentés megemlíti, hogy 2013 szeptemberében valószínűleg kínai robotrepülőgépet láttak a Kelet-kínai-tenger felett. Peking elismeri, hogy négy drónt fejlesztenek, köztük az első lopakodó technológiával ellátott robotot.