Rendkívüli ülést tart a görög kormány pénteken a tarthatatlanná vált menekültprobléma enyhítéséről - jelentette az athéni ekathimerini.com hírportál. Az ülést azt követően hívták össze, hogy kiderült: Görögország képtelen volt lehívni több mint 500 millió euró (150 milliárd forint, tíz stadion ára) európai uniós támogatást a menekültek segítésére. Erről a hibáról Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs kérdésekért is felelős biztosa tájékoztatta Alekszisz Ciprasz kormányfőt.

A portál értesülései szerint Avramopulosz azt mondta a miniszterelnöknek, hogy Athén megkaphatja a teljes összeg négy százalékát előlegként a következő hat évre, illetve ezt megelőzően a három százalékát olyan rendkívüli intézkedésekre, amelyet még idén végrehajtanak. Ez utóbbira különösen nagy szükség van, ugyanis az Európába érkező menekültek fele Görögországon keresztül lép a kontinens földjére.

Akadozik a visszatelepítés is

Az ENSZ Menekültügyi Hivatalának jelentése szerint július végéig 224 ezer bevándorló érkezett Európába a tengeren keresztül, akik közül 124 ezren Görögországon szálltak partra. Eközben több mint 2100 ember vízbe fulladt vagy eltűnt. Európa egy menekültválság határára érkezett - jelentette ki Willian Spindler, az ENSZ illetékes szóvivője, aki szerint az emberek többsége háború vagy üldöztetés elől menekül.

Görögország felkészületlensége veszélyezteti azt az EU-s programot is, amely a bevándorlók önkéntes hazatelepülését segíti. Az athéni kormány az elmúlt hetekben nem tudta átutalni az ennek támogatására szolgáló forrást a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM). Vészhelyzetben vagyunk, minden nap érkeznek a bevándorlók kérései hozzánk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a működési feltételek hiánya miatt összeomoljon a visszatelepítési folyamat - mondta az ekathimerini.comnak Daniel Esdras, az IOM görögországi misszióvezetője.

Esdras arról is tájékoztatta a portált, hogy az európai országok nagykövetségeihez fordultak rendkívüli pénzügyi segítségért annak érdekében, hogy életben tartsák missziójukat. A norvég, a brit és a svájci követség melléjük állt, ezért tudták folytatni a munkájukat. Több mint 6300 bevándorló visszautazását segítették 2014-ben.

Méretes lyuk a tb-kasszán

A pénzügyminisztérium friss adatai szerint drámaian esett a görög költségvetés elsődleges - adósságtörlesztés nélkül számolt - hiánya az első fél évben, miközben elképesztően nőtt a kormány tartozása az állami beszállítóknak. A büdzsé többlete 238 millió euró lett a 2014. első félévi 1,8 milliárd euró után.

A társadalombiztosítási alapok egymilliárd euró hiányt halmoztak fel a kormány januári hivatalba lépése óta eltelt hat hónapban a 2014. január-júniusi 416 milliós többlet helyett. A központi költségvetés szervei 442 milliós hiánnyal zárták az év első felét szemen a tavalyi 740 milliós többlettel, miközben a helyi önkormányzatok többlete 145 millió euróra esett 287 millióról.

Egészen elképesztő felelőtlenségről tanúskodik a királyi beszállítókkal szemben felhalmozott tartozások összege. Június végén 5,3 milliárd euró ketyegett a cégek számláin a május végi ötmilliárd után, ám a kormányzást januárban még úgy vették át, hogy az év elején csak 1,6 milliárd euróval tartozott a kormány a szállítóknak. A legnagyobb adós itt is a társadalombiztosítási ágazat, amely 2,3 milliárd eurót nem utalt át a cégeknek.

Postára kerül a csomag

Hogy valami jó hírt is kapjanak az érdeklődők, a kormány jelezte, hogy a hét végére, már szombatra várja a hitelezőktől a harmadik görög segélycsomag részletes tervezetét. Így lesz néhány nap arra, hogy még kisebb módosításokat végrehajtsanak, majd a jövő héten csütörtökön elfogadtassák a parlamenttel a programot.

Ha ez sikerül, akkor nem lesz szükség újabb áthidaló hitelre, ugyanis így még augusztus 20-a előtt letudhatják a maguk kötelezettségét az eurózóna pénzügyminiszerei (eurócsoport), illetve az eurótagállamok parlamentjei, amelyeknek szintén el kell fogadniuk a pakkot. Athénnak 3,2 milliárd eurót kell törlesztenie az Európai Központi Banknak augusztus 20-án.

Ebben a menetrendben Ciprasz és Francois Hollande francia államfő Egyiptomban egyezett meg, ahol részt vettek a Szuezi-csatorna bővítésével kapcsolatos ünnepségen.