Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett tervezetet a képviselők 329-300 arányban hagyták jóvá a szerdai vitanap első szakasza, vagyis a második olvasat után.

A brit parlamenti eljárásrend alapján az első olvasat a tervezet beterjesztése és napirendre vétele volt.

A második olvasatbeli szavazás után azonnal megkezdődött az indítvány harmadik olvasatbeli tárgyalása, amelyben már a módosító javaslatokat is sorra veszik, és szerda este ezekkel együtt újabb szavazások várhatók a tervezetről.

Ha a munkáspárti indítvány ezen a tárgyalási szakaszon is túljut, a tervezet a parlament felső kamarája, a Lordok Háza elé kerül. A Lordok Házának tagjai is fűzhetnek módosításokat a tervezethez; ebben az esetben az indítvány visszakerül az alsóházba, amelynek képviselői ismét szavaznak, ezúttal a felsőház által beillesztett módosítások sorsáról.

A végszavazás után - ha a parlament elfogadja a végleges változatot - II. Erzsébet királynő formálisan kihirdeti az új törvényt.

Várakozások szerint a folyamat a jövő hét elejére lezárulhat.

Boris Johnson már kedd este komoly vereséget szenvedett, miután az alsóház első olvasatban megszavazta a megállapodás nélküli brexit tilalmát célzó törvénytervezet napirendre vételét. A képviselők a 328-301 arányban meghozott keddi döntéssel gyakorlatilag kivették a kormány kezéből a brexit-vita parlamenti ügymenetének irányítását.

A kormánnyal a kedd éjszakába nyúló szavazáson a tory frakció 21 tagja is szembefordult; őket szerdán kizárták a frakcióból és megtiltották számukra, hogy a következő parlamenti választáson a Konzervatív Párt színeiben induljanak.

A Konzervatív Párt a 21 képviselő kizárása után kisebbségbe került az alsóházban.

A rendezetlen brexit tilalmáról szóló törvénytervezet lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál az október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

A brit miniszterelnök az elmúlt napokban azonban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását, és előrehozott választások kiírásának lehetőségére tett egyenes utalást arra az esetre, ha az alsóház véglegesen jóváhagyja a rendezetlen brexit tilalmát célzó ellenzéki indítványt.

Ha ez szerda este megtörténik, a várakozások szerint a kormány akár azonnal be is terjesztheti az előrehozott választásokról szóló indítványt.