Újabb furcsa titkok Matolcsy körül

Nem tudni, ki adta ki Matolcsi György jegybankelnök cikkeinek válogatás kötetét, az viszont biztos, hogy MNB egyik alapítványa több ezret megvásárolt belőle, ami elvileg a szerzőnek is hozhatott a konyhára némi honoráriumot.
Napi.hu, 2016. június 6. hétfő, 08:44
Fotó: MTI/EPA

Nem tudta kideríteni a Népszabadság, hogy ki a kiadója a Matolcsy György jegybankelnök Heti Válaszban megjelent cikkeiből készült válogatás kötetnek. Nincs impresszum, sem ISBN-szám, a Heti Válasz Kiadó Kft. csak engedélyt adott az utánközléshez. Annyi kiderült, hogy az SPL Nyomda nyomtatta a könyvet.

Egy dolog azonban biztos: a kötetből több ezer példányt vásárolt az MNB egyik alapítványa (PADA), amelynek kuratóriumát maga Matolcsy György vezeti. A könyvek egy részét darabonként nyolcezer, másik részét ötezer forintért vették meg. Így elképzelhető, hogy a kiadói bevételből a szerző, azaz Matolcsyi is kaphatott honoráriumot.

A lap érdeklődésére a PADA közölte, hogy a felvásárolt köteteket támogatásként odaadták a felsőoktatáshoz kapcsolódó intézményeknek, bővítették saját referenciakönyvtárukat, illetve  az alapítvány által támogatott konferenciák résztvevői kaptak belőlük.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

henker, 2016.06.06 09:32

Börtöbe kell ezt az egész fideszes troll famíliát vágni. Ezek már direktbe évezik, hogy mindent ellophatnak és semminek nem lesz következménye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html