Újabb halottak Kelet-Ukrajnában

Nem enyhül a feszültség a kelet-ukrajnai front mentén, a kijevi hadműveleti parancsnokság vasárnap reggeli jelentése szerint a szakadárok éjjel ismét olyan nehézfegyvereket vetettek be a katonai állások ellen, amelyeket a februári minszki megállapodás szerint ki kellet volna vonniuk a szemben álló felek közötti ütközőzónából.
MTI, 2015. július 5. vasárnap, 18:03
Fotó: Reuters

A belügyminisztérium Luhanszk megyei részlegének közlése szerint egy nap alatt a megyében három katona vesztette életét, három sérült meg, továbbá két civil lakos is megsebesült a becsapódó lövedékek repeszeitől. A bahmutyivkai autóúton lévő katonai ellenőrzőpontnál robbanószerkezet lépet működésbe, ennek következtében halt meg a három katona, és sérült meg három. Egy katona a Novotoskivszke településnél lévő katonai állásnál sebesült meg, a két civilt pedig a Scsasztya elleni tüzérségi támadásban aknagránát sebesített meg.

Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt 24 órában a Donyeck és Luhanszk megyékben folyó harcok közben összesen öt katona halt meg és tíz szenvedett sérüléseket.

A hadműveleti parancsnokság közleményében arról adott hírt, hogy szombat délután hattól éjfélig harminc támadást hajtottak végre a szakadárok a front mentén. Luhanszk városa környékén a minszki egyezményben tiltott, 120 milliméter kaliberű aknavetőkkel lőtték a Scsasztya és Sztanicja Luhanszka melletti katonai állásokat. Donyeck környékén ugyanilyen nagy kaliberű aknavetőkkel támadták a szakadárok az ukrán ellenőrzésű oldalon lévő Piszkinél a fegyveres erőket.
A közlemény szerint éjféltől reggel hat óráig gyakorlatilag a frontvonal teljes hosszán lőtték kézi lőfegyverekkel az ukrán oldalt az oroszbarát "törvénytelen fegyveres alakulatok".

Az EBESZ kelet-ukrajnai megfigyelői küldöttsége a hét végén közzétett legfrissebb jelentésében azt írta, hogy a helyzet továbbra is "instabil" a szakadárok által rommá lőtt, hivatalosan ukrán ellenőrzés alatt lévő donyecki nemzetközi repülőtér környékén. Az EBESZ megfigyelői posztján, amely nyolc kilométerre északnyugatra fekszik Donyeck központjától, egy nap alatt 152 robbanást észleltek a repülőtérnél. Ezen kívül a nemzetközi megfigyelők drónja, azaz pilóta nélküli repülőgépe jelentős mennyiségű katonai eszköz koncentrációját rögzítette a Donyeck megye déli részén, a szakadár erők által ellenőrzött területen, Mariupol kikötővárostól 76 kilométerre északkeletre. A drón 9 harckocsit, 28 páncélozott csapatszállító járművet, 4 további páncélozott katonai eszközt és 60 katonai teherautót észlelt. A körzetben a front ukrán ellenőrzésű oldalán két harckocsi jelenlétét rögzítette a pilóta nélküli repülőgép.

A Donyeck megyei szakadárok "védelmi minisztériuma" szintén tűzszünetsértéssel vádolta meg az ukrán fegyveres erőket. Vasárnapi közleményük szerint egy nap alatt 32-szer támadták a katonák a szakadár oldalt, összesen 120 darab, 82, illetve 120 milliméter kaliberű aknagránátot lőttek ki. Hozzátették, hogy az éjjel viszont nyugodt volt a helyzet a Donyecki Népköztársaságban.

A luhanszki szakadárok "népi rendőrsége" hat tűzszünetsértésről adott hírt, amelyet az elmúlt egy nap alatt szerintük a kormányerők követtek el.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Helianthus, 2015.07.05 20:21

Vegye elő az EU és az USA azt a nyugati mintájú humanizmust, amelyet
a bevándorlók oldalán produkált a ,,befogadó" országokkal szemben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.07.05 19:24

..dél tiroli mintájú autonómiát minden őshonos európai kisebbségnek ...,vagy sok ilyen lesz még ...,és akár közép eu-ban is ,vagy a balkánon !...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html